Itt a tavasz!

Basszus. Most, hogy a munkám 99.999%-a e-mailek írását és olvasását jelenti, villámcsapásszerűen ragadott magával a feeling, hogy milyen is volt, amikor először hallottam az e-mail fogalmáról.

Tétékás Gólyanyúz, 1996 fú, de rohadt romantikus volt, az egész újság tele volt „@” karakterekkel, mindenkinek a neve mellett ott volt egy ilyen cím, nekem meg gőzöm nem volt az egészről. Aztán lett azonosítóm, és milyen baromi király volt folyton bejelentkezni, először a Geo-Bioba, aztán szépen odanőttem a KTCS gépterembe. Aligha lehetett dolog, amit többször írtam le akkoriban, mint hogy „telnet ludens”, és teljesen mámorító érzés volt, a csúcstechnika diadala, amikor egy sima, szüveges képernyőn olvashattam a leveleimet. Egyáltalán: voltak leveleim. Kapcsolatba léphettem a világ nagy Offspring- és Dire Straits rajongóival, haikukat küldözgettem a világ túlsó végére. Milyen szép időben is voltam én fiatal.

Manapság ezt már senki sem érti. Számomra még mindig egy eksztázsisközeli állapot, hogy van Ludenses e-mail címem, noha most már nem ugyanaz, mint ami először volt, cserébe viszont nagyon-nagyon vigyázok rá. Emlékszem pedig, annak idején mennyit is fontolgattam, hogy mi legyen az azonsítóm, mert féltem tőle, hogy a jópofinak gondolt usernév egy idő után majd terhes lesz, és milyen szar lesz már hatvanévesen ugyanazzal a címmel. Amikor először halaszotottam, azt hittem, rögtön törlik is a címemet.

Emlékszem a hotmail érkezésére, iszonyat nagy újdonság volt; volt aztán a Netposta, a Freemail; aztán valahogy nem szerettem bele ezekbe a webes szolgáltatóba. A freemailt szerettem a pop3-elérésével, de a net-alapúak közül csak a Netposta húzta viszonylag sokáig. De az igazi mégis az ELTE-s gyűjteményem. Van caesaros címem, ezt sem szeretem kevésbé, mint a Ludensest; de életem következő nagy, sorsfordító húzása alighanem mégis az lehetett, amikor először lett Halis azonosítóm; életemben először szerettem a PINE-t. Az IK-s acc és a hozzá tartozó alias-erdő már ment rutinból.

Milyen brutálisan fahéj volt áttérni Outlook Expressre, és milyen iszonyat édes volt az Outlook Express után az Eudora — gyönyörű szerelem volt, sokáig nem éreztem hasonlót utána. A Mozilla Thunderbird klassz és megbízható barát volt, egyből megkevdeltem, amint átálltam a Linuxra; de az igazi zsongás, a nagy szenvedély elmaradt. Hiányzott az Eudora hihetetlenül gazdag és változatos funkcionalitása — kár, hogy beletört a bicskája az IMAP-be. Most, hogy az Opera mail-ra álltam át már három napja, mégis megtörtént a csoda, és ismét katartikus dolog e-maileket kapni.

Cal, innen üzenem: megértelek titeket Motokoval. Igazi, cyberszerelem ez; még ha nekem a szoftver jobban be is jön, mint a hardver.