Valaki linksszel olvas. Ez életem legboldogabb napja!

Csabival tegnap Warcraftoztunk egy kicsit. Az elsőt még csak szokás szerint elvesztettem; nem játszottam rosszul, de ő elég jól játszott, de szerintem neki már az agysejtjei is hexatáblába rendeződnek. (Ha megverem, akkor általában olyankor sikerül megvernem, ha elő tudok rukkolni valami egészen radikális újítással. Egyébként, amikor már csak a tiszta taktika dönt, rendszerint vesztek, legyen az heroes, warcraft vagy starcraft.) A második játszma viszont: egy összecsapás volt mindössze, de az ork horda egyszerűen átgázolt az én kis elfikéimen; fülsüketítő volt a csontok ropogása, és még el sem kezdhettük gyászolni elesetteineket, a bűzlő hadsereg már a fővárost ostromolta. Ilyen gyorsan még sose kalapáltak el.

A legviccesebb az egészben az, hogy nem is volt szerencséje egyáltalán: egyszerűen csak mindent elszámoltam, amit csak lehetett. Adott esetben még nyerhettem volna, de lényegében az összes döntésemben tévedtem az ominózus körben, méghozzá radikálisan. Asszem, itt az ideje, hogy én is vegyek egy ilyen játékot.

Pacsinkát sütöttem, hogy ne haljunk éhen — a palacsintatészta egyszer a halálom lesz, most mérleggel mértem ki az összetevőket, mégis híg lett. A fene, aki érti, végül nagy nehezen összehoztam annyit, hogy jóllakjunk tőle. Felbontottunk egy nagyi-féle lekvárt, kicsit melankolikus érzés volt eszegetni.

Hamarosan Magyarországra látogat Mr. és Mrs. Richarson. Remélem, nem maradok le a koncertről.