Höhöhö, jól beszóltam azoknak, akik szerint kevesebb blogot írok az utóbbi időben, azt tessék. Mondjuk nem volt igazuk: nemhogy kevesebbet, de egyáltalán nem írtam.
Én és a Tündérklán

No, a Tündérklánnal és velem elég izgis dolgok történtek: hiába no, a Tündér-ember kommunikáció sose arról a nagy kompatibilitásáról volt híres. Segítettem nekik az egyetlen dologban, amihez értek, a főszerkesztő-válogatásban; no, ez nem volt egy semmi vállalás a részemről, azt már vágom.

Ehhez persze tudni kell, hogy a Tündérklánban a szimpátia mondjuk hat nagyságrenddel erősebb érv, mint a szakmai alkalmasság; mondjuk kb. az én múltamnál kezdődik az a pont, ahol már többé-kevésbé félre tudják tenni a velem kapcsolatos antipátiáikat, és tudnak a munkára koncentrálni. Úgyhogy elég sok időt eltöltöttem azzal, hogy értékeljem a számba jöhető, egy híján egy tucat jelöltet, de mondjuk már az első percben láttam, hogy ennyi erővel a Dél-Amerika Egysejtű Törzsei című kis kompendiumot is kiadhatnám felvételi feladatnak, a lényeg úgyis csak az lesz, hogy beszéljenek. Mondjuk igazán alkalmas jelölt nem volt, csak olyan, akit be lehet idomítani erre a feladatra; végül sikerült nekik egy egész fahéj kis jelöltet összekaparnom, aki a véletlenek szerencsés összjátéka folytán a tanítványom a Nagy Nyúzos Tanfolyamon.

Mindehhez még pár apróság: Nice Guy Eddie lecsap elém egy postitet (a Tündérklán alapvető kommunikációs formája ugyanis a postiten való levelezés) Call me Eddie felirattal. Bbea, miközben hozzám beszél, két ujjal a pizzájában turkál, kósza hagymadarabok után kutatva. Florence, aki mihelyst megcsörren egy telefon, kimegy emailezni, ez persze azt is jelenti, hogy Morwen Lightnak muszáj egy kis friss levegőt szippantania, úgyhogy Bbeának béresostorral kell összterelnie őket ismét. Bejön a jelöltek közül az Ügyeletes Lúzer, erre Eddie rácuppan a pizzás csigájára, Bbea rendezgetni kezdi a postiteket a noteszában, Florence tűnődve rajzolgatni kell — én meg metafizikailag ott maradok kettesben az Ügyeletes Lúzerrel; ennyi erővel a Grand Canyon peremén is folytathatnánk a beszélgetést.

„Megbeszélés” (=kósza ötletelgetés) A Kék Rózsában; már tizenöt perce majd felrobbanok, de üldögélek, mint egy hindu szobor, közben Florence a bokámat rugdossa nagy békésen. A végén egy elnéző mosollyal előveszem a baltámat, és miszlikbe aprítom a berendezést — a repkedő forgácsok háttere mögött Morwen Light elnézően mosolyog.
Nagy Klángyűlés, Baja

Kocsival mentem le, igazi James Bondnak éreztem magam közben; birkózás az elővárosi forgalomban, autós üldözések töksötét, kivilágítatlan országutakon; végig szemerkélő havas eső. Életem legnagyobb hamburgere Baján — amúgy a bevezető utat és a szállás körüli két utcát láttam az egész városból összesen, és valamiért végig azt gondoltam: Dunaújvárosban vagyok. Förtelmes bulik, és a megszokottnál egy kicsit kevésbé unalmas és parttalan ülések; viszonylag ehető kaja és egy kissé kómás társaság.

Sok szakma Fecóval, amikor hajnali hatkor ébresztem, hogy hófúvásokon keresztül elinduljunk haza, hogy aztán a délelőtt már egy reggelizőasztal mellett találjon bennünket a Móriczon — és azon veszem észre magam, hogy együtt dolgozunk. Woa. Sose gondoltam volna, pláne nem a káprázatos Halikarácsony után.

Jah, amúgy a gyűlésen lett volna egy megbeszélésem a Tündérklánnal. Inkább elmentek borozni. Fahéj.
Zűrök a klánban

Fecó és So, és Timéa zendülést szerveznek Arwen ellen; Arwen szépen parírozik, de legalább van egy kis élet, végre, végre, végre — mellesleg szeptember óta részt veszek életem első klángyűlésén, mi több, fel is szólalok. Igaz, vegytiszta politika; nagyon király, úgy tűnik, sikerült kitörnünk abból az idealista, ragadós, kutymászos rózsaszín trutymóból, amiben eddig áztattuk magunkat. Azóta mindenkiben egy kilóval több adrenalin kering.

Vizi egy héttel később elesik a végeknél; immáron nem főszerkesztő, a világ harci klubjai a továbbiakban nélküle működnek tovább. Balu viszont, miután én két év alatt összesen egy hónap kúszás-mászás árán sem tudja ezt elérni, Arwen és So mosolyától helyben elolvad, és a továbbiakban már ő az utódom utódja ezen a poszton. Oh Yeah. Már egy hete így van ez, és egészen kezdem mexeretni a gondolatot; érdekes átállítás ez a világképemen, de egyre pozitívabb. Ezen a héten például pihizhetek, már ami a Nyúzt illeti.
Morwen is back

A hétvégén ismét huzamosabb ideig öt méteres sugarú körben volt Morwen, a fényképezőgép-gyűjteményem és én. Beltéri képek készültek, inkább filmre, a Fujival mintegy mellesleg elkattintom életem eddigi leggyönyörűbb portréját; kipróbálom a nalyoval közösen kidolgozott lágyítási effektust, rájövök a profi szemkékítés titkára, megértem, mi is az az derítés úgy istenigazából. Nagyon klassz az a kép, már alig várom, hogy fenn lehessen valahol — csoda, hogy nem olvadt ki a memóriakártya gépemből közben.

Előtte grapefruitlevezés, utána tésztázás-tiramisuzás Morwennel, utána képes és beszáll a kocsimba — formában voltam, hiába — és hazaviszem. Útközben a leröhejesebb eltévedéseim történetével szórakoztatom.
Tavaszi fotózás a tundrán

MK Kax felkért, hogy csináljak címlapfotót a Bitnek. Tavaszi hangulat — ordította — légiesség, könnyedség, csaj virággal! No, csaj volt, a virágboltban megmutatta a pulóverét a télikabátja alatt; vettünk neki egy szép szál rózsaszín liliomot.

A helyszín, amit kinéztem, állati izgalmasnak ígérkezett: egy régi szovjet emlékmű helye a Tököli úton, jó kis repdezett mészkő-gránit burkolattal; már többször néztem, milyen klassz lenne ott fotózni. Klassz is volt, azt leszámítva, hogy bokáig érő hóban próbáltuk demonstrálni a tavaszi hangulatot. Don’t worry, kedves modellem úgy kapta le a télikabátját, mintha műteremben lenne.
Tanfolyam

Hiába no, tréner anyukának tréner kisfia lesz — újságírást oktatok leendő újságíróknak, tutoriális műhelymunka rendszerben. Nagyon fahéj, a kezdeti, másfélszeres maxlétszám most felére zsugorodott, úgy kábé, szóval most tartunk ott, amit annak idején optimálisnak lőttünk be. És végre szervezett keretek között elmesélhetem a kedvenc történeteimet.
Troll közmondások és a 4-2-es vereség

Tegnap billárdozni voltunk, Arwen, Balu, So, Zso és én. Elég klassz volt, bár So hangterjedelmének 90%-a immáron infrahang, én meg otthon hagytam a hallókészülékemet — ehhez képest csak akkor volt hajlandó hozzám beszélni, ha legalább két méterre voltam tőle, és hátat fordítottam neki.

A Balu-Zso mesterpáros mindenesetre káprázatos tudással alázott bennünket le; voltak azért nagyon szép pillanataink. Én személy szerint remekül szórakoztam, remélhetőleg nem a többiek rovására, bár a buli végére totál néma So már feltűnően agresszíven piszkálgatta körmeit rambókése hegyével. Nem ittam, csak egy gintonicot, egy liter kólát, meg egy korty kínai pezsgőt.

Sose tegyetek zárjegy nélküli cuccot semmilyen pultra, oksa? Mert nem azért lesznek morcosak a háziak, mert sajnálják tőletek azt a fejenként két korty pezsgőt — sokkal inkábba azért, mert ha éppen akkor üt rajtuk a vám- és pénzügyőr kommandó, akkor nekik annyi. Nekem nagyon civilizáltan mesélték ezt el, de azért érdemes erre odafigyelni.
Hülye azért nem vagyok

Szintén tegnap felhívott valaki, akinek még a nevét se értettem, nemhogy emlékeztem volna rá, miszerint rám gondolt, amikor valami ismerőse valami céghez keres alkalmazottat. Nem igazán értettem, miért pont én, de amikor átnyomta az ismerősnek a telefont, és szólt két szót, már rögtön értettem.

Tök világos, hogy öt év távaltából, amikor én még egy, a mostaninál is nagyobb niemand voltam, én vagyok az egyetlen szóba jöhető ember, aki egy prosperáló kis cégecske működtetését végezze, potom 150-200 ezer forintért. Nem tudom ugyan, miről van szó. Azt viszont ajánlom mindenki figyelmébe, hogy nem lesz már olyan sokáig tetszhalott az I hate it here, ha ennyire lúzernek nézek ki. Yetch.