lasdkjcndlskacndsljkcbdskjbhsdajcbh

Tegnap kipróbáltam a Skype-ot is; elég hosszú út vezetett idáig, kellett hozzá a Neophone édesanyám-oldali rejtélyes beüzemelhetetlensége, de hát ezért fájjon a feje a Neophone-nak. A hangminőség nagy átlagban jobb volt, néha sokkal rosszabb, de hát ingyenes, úgyhogy olyan nagyon nem fáj a fejem miatta.

Valamilyen rejtélyes oknál fogva az egekben tombol ennek a blognak a látogatottsága. Fogalmam sincs, honnan ez a hirtelen támadt népszerűség, de mindenesetre elég kellemesen meglep. Pedig alapvetően tényleg magamnak írom — erre nemrég döbbentem rá, amikor lapozgattam egy sort a tavalyelőtti bejegyzéseim között. Milyen vicces életem volt akkoriban.

Vacskamati felmondja a blogját, szeretné ő is meglovagolni a blogteres újhullámot. Én is gondolkodtam hasonlón, de aztán rájöttem, hogy nekem mégiscsak otthonosabb a Freeblog otthonos melege, mint az a tajtékzó, idiotisztikus vibrálás, ami a Blogter epifenoménje lett — nekem nem kell, hogy mindenféle newbie-k mindenféle háromszavas igenléseket pötyögjenek ide, csak azért, hogy én is olvassam őket. Ha azt akarom, hogy valaki idepötyögjön, hát azt meghívom — na, a blogteren például erre sincs mód. Wöe.

Ma beugrottam a főhadiszállásra — egyre ritkább ez az életemben, amióta egyre növekvő mértékben vagyok a Vörös Tündér agentje, azóta valahogy otthon jobb — és lám, Ronin épp filozófiával szívott. Gyorsan diktáltam neki nyolc mondatot a Locke-Berkeley-Hume hármasról; állítólag ez bőven elég a bódogsághoz. Kedves Kölök is felhívott tegnap este, tartottam egy gyorskurzust a hinuizmusról és a buddhizmusról. „Nagyon szépen felkészült.”

Egyszer össze kéne terelni minden közismereti filozófiatanárt, és kényszeríteni őket, hogy végignézzék, ahogy a tanítványaik élő egyenesben adnak számot tudásukról.