„Lehet, hogy eltört a bokája, bevitték a kórházba és sürgős vakbélműtétet hajtottak rajta végre.”

Édesanyám spekulál

Karácsonyi leltár

* 1 db DVD-lejátszó (multirégiós)
* 1 db esernyő (fekete)
* 1 db szép télikabát
* 2 db könyv
1. A 20. század fotóművészete
2. Fashion, art, photo
* 1 db DVD (Chihiro szellemországban)
* 1 db ing (zöld)
* 1 db étkészlet
* 1 doboz csoki

Karácsonyi Krónikák

Nu, édesanyámat postáztuk Ámerikába. Megint egyedül vagyok, ha nem számítom az a hetven hektoliter halászlevet, ami visszamaradt a bulisorozatból. Hajnalban keltem, hogy lecígölhessem a bőröndöket a kapuba: szerintem édesanyámnak sikerült az egyszer már jól bevált, 30-70 arányú pakolást megvalósítania a reptér által minimálisan előírt 40-60 helyett. Legközelebb egyébként márciusban jön haza, tuti nagy bulka lesz az is.

Voltunk csiponyák-köszöntőben; teljes lelki nyugalommal állíthatom, hogy a legjobb ütemben haladnak a fogyasztói társadalomba való integrálódás felé. Gáborka spekulált, hogy esetleg egy játékboltot is nyitnak majd, ha nagyon mexorulnak; a család anyagi teherbíró képességét nézve ez persze nem nagyon valószínű. Én egy négyjegyű függvénytáblázattal és egy Nagy Gerinceshatározóval szálltam be a buliba, gondolom, cafatokra fogják őket szaggatni lelkesedésükben.

Az évvége slágere a forralt bor volt. Félelmetes, hogy édesanyám mijen tempóban tudja ezt betermelni; egyik bögrét gurítja le a másik után, komolyan mondom, ez még Balunak is túlzás lett volna.

Kihasználva a TV-moratóriumomban beállt szünetet, kellemes karácsonyesti programként végignézegettük a Keresztapa mindhárom részét. Frankó volt, bár az utolsó reklámblokkban a ratyi szekszhirdetéseket szívesen mellőztem volna.

Volt nálunk a Kölök is Hozey-val és Cipóval; Cipó még mindig egy aranyos. Annyira, hogy a kínkeservvel összeizzadt barackos pulykamellem szignifikáns hányadát ő fogyasztotta el, kedves Kölök és becses férjének szabotőr hangulatja miatt.

„Lehet, hogy ezek is űrlény-hasonmások”

Fox Mulder, FBI

Itthon van az Édesanyám

Édesanyám itthol van, időm java részét vele töltöm. Elég vicces, a stílusa semmit sem változott az eltelt hónapok alatt, ugyanolyan reménytelen vitapartner ismeretelméletben és tudásfilozófiában, mint volt akkor, amikor elment. Úgy látszik, az Egyesült Államok nem egy filozófiaparadicsom.

Ittléte alatt igyekszem levenni a válláról a házimunka legnagyobb részért, így elég jelentékeny mértékben mosogattam, meg főztem is már többször – igaz, a lekváros dereglyét ráhagytam. Tésztát főzni még mindig utálok, különösen abban a tésztafőzésre kifejlesztett fazékban.
Halikarácsony

A tavalyi, szövetséges klánnak köszönhető megabotrány után kevés üdítőbb és szívderítőbb dolgot tudok elképzelni, mint az idei Halikarácsonyt. Arwenék szervezték személyesen, ami különösen nagy szerencse, hiszen most már talán teljes mértékben köztudott, hogy Fecó megőrült. Na nem mintha valaha is normális lett volna, a szó veretesen klasszikus értelmében, de most már a szó vastag, gót betűs értelmében véve pszichopatának tekinthető.

A buli szenzációs volt, egyedül Vidony volt egy kicsit bágyadt Mikulás – az ajándokokat viszont ketten csináltuk Démoszthenésszel, így azok természetesen zseniálisak lettek. A munka maga is óriási élmény volt: konkrétan dolgoztam mondjuk nyolc órát, várakoztam tizennyolcat, de kaptam érte ötöt a kis határidőnaplómból.

Próbáltam összeszenvedni a vizsgafeladataimat, szétrúgtam Uglúk seggét, de nagyon durván, zabáltam, veszekedtem Arwennel, sokkolva hallgattam, amint Zsófimami kisírja magát a vállamon. Balu, csak hogy bizonyítsa, milyen vicces gyerek, a szemem láttára tört apró szilánokra egy üveg karácsonyfadíszt. („Nézd, Márki” – mondta, felemelte két méter magasra és elejtette. Nem éreztem utoljára ezt a lelassult, álomszerű, abszurd érzést azóta, hogy beleesett a Dunába a pesti rakparton.) Zabáltam – kaszinótojás is volt, ami nálam a hidegtál abszolút csúcsát jelenti, tízévesen ettem először, Kun-szun Lung tolmácsolásában. Villogtattam a bristoli képeimet. Megismerkedtem Szőke Mazsival, aztán végignéztem, ahogy megerőszakolja egy seggrészeg TÁTK-s. Zajlott az élet, no, királyos buli volt. Lehet, hogy a végére még a revolverek is előkerültek, nem tudom, én azt sajna már nem vártam meg.
Minden más

Itt a Karácsony, és voila, idén tökéletesen sikerült elrendeznem mindent, ami karácsonnyal kapcsolatos. Megvettem életem első karácsonyfáját – ha sokat mondok, húsz centi magas -, gondoskodtam ajándokokról, és mindezt egész minimális mennyiségű stressz és tülekedés árán.

Tegnap végre összefutottunk Csabival – először ő volt beteg, aztán én voltam beteg, aztán én voltam Bristolban – de tegnap végre a CD-fűben felavatott engem a Warcraft társasjátékban. Nagy várakozással tekintettem az esemény elé, hiszen még ő is csak egyszer játszott vele, akkor is csak maga ellen – viszont a számítógépes játékokban, ha egymás ellen játszunk, elég rutinszerűen vert ronggyá. A várakozásaim elég jól beigazolódtak, igaz, távozás előtt a kisasszonynak úgy kellett felmosnia (engem) egy felmosóronggyal, olyan brutálisan és szégyentelenül kikaptam. Viszont elég sok téját fogyasztottam, és a gofrit is kipróbáltam.

Voltam tegnap Kun-szun Lungnál, megkóstoltam az év első töltött káposztáját. Majdnem olyan finom volt, mint az Arwen-féle káposztavarázs, de ezen még oldalas is volt, így a mérleget tekinthetjük majdnem kiegyenlítettnek. Sokat dumáltunk, különösen sokat ecseteltem az angolszász sajtó varázsát, amelynek bűbája alól még most se nagyon tudok szabadulni.

Hogy édesanyámnál vagyok, megragadom az alkalmat a tévénézésre. Felújítottam például régen húzódó ismeretségemet az Iksz Aktákkal; hát amilyen kőkeményen hátborzongató kis sorozat volt ez, olyan unalmas és lapos most. Mást sem folyik az egész filmben, csak drámai beszélgetések az FBI főhadiszállásán. Mondjuk a világítás, az valami fantasztikus, csordogálok le az irigységtől a padlóra. Viszont kiderült, hogy egy ilyen sorozatban milyen egyszerű szabadságra mennie a vezető színésznek. Mulder ügynök például most egyszerűen eltűnt, és állati nagy titok, hogy hová ment. Gondolom, ha visszatér, és erről faggatják majd, csak mosolyog egy csendeset és azt mondja: „talán egyszer majd elmesélem.”.

Warning: MagpieRSS: Failed to parse RSS file. (undefined entity at line 9, column 122) in /home/nyuz/szpeti/public_html/szpeti/magpie/rss_fetch.inc on line 238

Houston we have a problem

Visszaüt a kalapács

Hétfőn hazaértem óráról, ledőltem egy percre, és másnap 11-kor ébredtem. Úgy látszik, Bristol kicsit megfeküdte az agyamat. De tényleg felért a dolog egy kisebbfajta kulturális sokkal, ráadásul a fotózás is elég sokat kivehetett belőlem – ma megyek a CD-re írt képeimért, remélem, nem 108×6 megapixel szemetet fogok visszakapni, mert nagyon szomorú leszek.

Tegnap egy talim lett volna hatkor a Vörös Tündérrel – tulajdonképpen ő ébresztett 17:58-kor, hogy késni fog; így nem volt elég lélekjelenlétem ahhoz, hogy hazudjak valami gálánsat. Szerencsére éppen jó kedvében volt. A véleményeimre volt kíváncsi, de hogy minek, azt nem tudom – a „falra hányt borsó” kifejezésnek viszont egészen új dimenziókat adtunk; nem gondoltam volna, hogy Arwen után vannak még itt kimerítetlen tartalékok, de hajaj.

A hét további híre, aminek alighanem a tőzsdére is komoly kihatása lesz, hogy visszaállt a bizalmam az Új-Ázsiai Bankban.
Repültem is ám!

Most jut eszembe, hogy a repülőújtainkról még nem is írtam. Szal amikor kiszálltam a reptéri buszból, és megláttam a gépet, azt gondoltam, nahát, nem is gondolná az ember, hogy egy ilyen gép milyen tágas belülről. Hát nem tágas belülről, a filmek, amiket láttam, alighanem másik gépben készülhettek, ez kábé annyira tágas, mint egy kifaragott kukoricacső.

Már jó előre elhatároztam, hogy semmiféle szentimentális jelenet nem lesz, nem fogok röhögni, mint Cal, amikor először repült, férfias komolysággal veszem majd tudomásul az eseményeket. Amikor elindult a gép, kábé olyan sebességgel, mint egy megrakott szénásszekér, akkor már azzal is tisztában voltam, hogy nem fog felszállni ez az ócska kaszni sehova (kifejezetten láttam, ahogy mozognak a szárnyak). A kifutón aztán felgyorsult, és amikor a levegőbe emelkedtünk, mégiscsak kirobbant belőlem a nevetés.

Do you want to erase all photos?

Yes.

Tenyleg megtortent, nem kamuzok: betelt a memoriakartyam, es lattam egy epuletet, amit szimplan muszaj volt lefotozni; egy gombbal tobbet nyomtam meg a kelletenel. Aztan persze nyomtam a cancelt, mint egy orult, de igy is oda vannak az elsoestes kepek, meg Cal postakorzetenek eleg nagy resze – szerencsere talan ez volt a legredundansabb anyag, arrol mar nem is beszelve, hogy nemi backup is van filmen.
Boklaszas a floating harbour partjan

Kovetve a tegnapi policy, megint gyalog cserkeltem fel a celallomasomig, a Suspencsion Bridge-ig, ami valojaban az Erzsebet hid nagytestvere. Teljesen fahej es szuper, egy kis termeszet, ha nem is a varos kozepen de nem is a szelen – es egy mernoki remekmu, megfeleloen karban tartva, fantasztikus kornyezetben. Fotoztam is, mint a diszno, biztos nem lesz semmi – bar az anyag, amit csinaltam, majd csak egy kicsit kesobb lesz lathato, majd ha elohivodtak. Azert bizom benne, hogy a jo kis nyersanyag megteszi majd a hatasat. Amugy a terkepet vagy ezerszer vettem elo es tettem vissza, probaltam minel jobban maradni a viz mellett, de nem igazan mindig jott ossze – cserebe olyan kis Easter Eggeket is talaltam, amik nem szerepeltek az eredeti musoron.

A szokott Tescomban nem tudtam bevasarolni, leven, hogy csak 11-kor nyitott, igy a Clifton nevu varosreszben vasarolgattam, hazafele jovet. Egy eleg erdekes pubba is bekukkantottam, hogy ne csak a White Lion legyen nekem viszonyitasi alapnak – egy fiatal hazaspar vette at nemreg, nagyon kedvesek es aranyosak voltak, a hely patinaja pedig olyan pluszt jelentett, amit kar lett volna kihagyni.

Osszessegeben veve nagyon orultem, hogy nem buszoztam – igy lattam az igazi varost, hogy hogyan elnek az igazi angolok, emberrel is sokkal tobbel talalkoztam szemelyes korulmenyek kozott; nekem meg a sima utcak is muzeumnak szamitanak. Azert ha jovok legkozelebb, par muzeumba is be akarok majd nezni.
Bucsueste

A bucsuestenk eleg grandiozus lett – felcsiptem Mr. Csapost a munkahelyen, egy kis levezeto sorozgetes (a black cider es a shandy idokozben elegge a szivemhez nott), aztan buszozas Bathba, ahol egy nagyobbacska barban bekaptunk egy nagyobbacska es nagyon finom vacsorat – leven, hogy en mar a BB-ben is tapoltam, illetve volt egy allati feelinges reggelim az @Bristolnal (automatas csipsz automatas csokival), es inkabb a kulonlegessegre hajtottam, es kertem egy kis nyarsra tuzott rakocskat (na, jo, sult krumplival, de angol majonezt adtak hozza). Cal egy sokkal kevesbe szolid baranyburgert nyomott be az arcaba, amikor feltunt neki, hogy fel nyolc es mar javaban zajlik a White Lion karacsonyi partya.

Busz vissza, aztan fejesugras a torzsvendegekbe – Cal persze a legtobbjukkel igen joban van, en azt sem igazan tudtam, hogy mikor szolnak hozzam es mikor beszelnek valaki mashoz – legalabbis az elejen. A vegen mar egy rovidebb conversationt is lenyomtam a kocsma ugyeletes mokamesterevel.

Hajnalban indul a repgepem haza. Keles negykor, buszindulas hopefully otkor, check-in ot negyvenkor, indulas het negyvenkor. Erkezes 11 50-kor. Don’t send flowers.

Maganyos kalandok Bristolban

Hat ugye ott volt a reggeli Tescozas, aminek eredmenyekeppen mar egy Mark feliratu doboz is van a konyhaban. Vettem tejet – teljes tej, marha finom volt – ketfele hetvegi ujsagszamot (Guardian es Times – osszesen tobb mint 500 oldal), finom kenyeret, kremsajtot, sonkat – utobbit reggeliztem es ebedeltem, vacsizni fishandchipst gravyvel, de az egy masik fejezet lesz. Bevasarlas utan gyogytea majd labam ala vettem a varost.

Egy kicsit beboklasztam az ovarosnak azt a reszet, ahol lakom, utana szepen lassan elsetaltam Cal korzetebe – sajnos epp elkerultuk egymast de nem gond; utana egy nemileg mas uton haza. Odafele utbaejtettem a vasut- es buszallomast – egy szep marha nagy, regi epulet az allomas, fizikailag egybeepitve a Commonwealth Museummal. Utkozben persze fotozgattam szep szorgalmasan; ha elohivom a filmeket, egesz szep kis anyagom lesz Bristolrol. Digivel is fotozom persze, de a kabelt otthol hagytam. A nemileg mas uton majdnem el is tevedtem, de vegul eleg jo idoben futottam be a White Lionba. Kis szoszmosz, minimalis sorozes meg kolazas, chipszmajszolas, vettem egy ongyujtot is.

Eleg erdekes a BB-s kozonseg, mindenki koszon mindenkinek, de ezen kivul en nem nagyon szocializalodtam – meg felvilagosittam a reggeli elott ket csajszit, hogy igen, a Tesco’s (ahogy ok kerdeztek) mar nyitva van.
Esti bulee

Elmentunk moziba, megneztuk a Narniat; nehol egy kicsit tul korhataros, korhatarosabb, mint a konyv volt, de amugy nagyon szep es jol megcsinalt film – nagy buli volt, de a kozonseg egy kicsit klubdelutanosra fogta a hangulatot. En balga fejjel fenykepezogeppel a nyakamban szedelegtem be a moziba – elotte beugrottunk Cal kedvenc temetojebe, ahol probalgattam ezt/azt – es mivel egesz nap ket geppel a nyakamban maszkaltam, hat olyan nagyon nem tunt fel a dolog. No, a penztaros rogton kiszurt, elvette a gepemet – erre en poenbol a masik gepemet is elovettem es leadtam, meg az objektivomat. Meg a ket hordtaskat. Elegge kiurult a hatizsakom.

Utana visszamentunk Cal korzetebe (a mozi nincs nagyon messze onnan), mutatott egy-ket jobb dolgot, bementunk a kedvenc kinaijaba, ahol persze angol kajak is vannak, ott vettem a fishandchipset – klassz ez angol kaja, csak nehez. megettuk egy falnak tamaszkodva, kozben thrillereket meseltunk egymasnak. Utana meg egy kis boklasz az ovaros fele, aztan vartam neki egy buszt. Holnap delre megy dolgozni, munka utan futunk ossze legkozelebb – ma otkor kelt, mar masodik napja nyuzom, hat gondolhatjatok, hogy le van strapalva szerencsetlen. Sebaj, holnaputan ilyenkor mar otthol leszek, nem lesznek ilyen problemai.

Bulizas Callal

Nem sokkal azutan futottunk ossze, hogy berendezkedtem a BB-ben; kicsit elobb ertem a White Lionhoz, ezert epp azon tortem a fejem, hogy korbeszimatoljak-e vagy sem, amikor kiviharzott elem. A White Lion egy eleg hangulatos hely, Cal meg szerintem eleg jol passzolhat a pult moge – a fonokehez mindenesetre remekul illik feelingben. Nem tom, ti hogy vagytok vele, de en Lest egy magas, fekete haju fickonak kepzeltem el valahol negyven es otven kozott – ehhez kepest egy kopasz, kover ficko, es szerintem mar otvenot eves se lesz soha az eleetben. Cal mindenesetre eleg jol megvan, rovidebb a haja, mint amilyennek valaha lattam, bar allitolag a fodrasznak specifikusan meghagyta, hogy ugy akar kinezni, mint Brad Pitt – na ez nem sikerult.

Osszefutottam a legendary Danielle-lel is; na, ez is egy vicces elemeny volt – egy erosen kreol boru, kis fonatokba szedett, hosszu haju leanyzorol van szo, aki sovany a sovanysag elkepzelheto izleses hataraaig. Fura volt nezegetni, ahogy szolgalja ki a kozepkoru, nagydarab torzsvendegeket – mintha a csapos lanya keszulne valami farsangi eloadasra vagy ilyesmi.

Cal amugy ma postazik, kis szerencsevel meg fogom tudni csipni a fenykepezogeppel, amint epp ezt csinalja. Aztan holnap csapos lesz, ugyhogy majd azt is meg fogom tudni orokiteni. Nb. mindket szakmaja eros nyomot hagyott mar kedves baratunkon – ha az utcan setalgatva nem epp a levelbedobo rekeszkeket kritizalgatja („most nezd meg, hogy lehet ebbe egy A/4-es levelet bedobni” – „na igen, ez mar valami”), akkor a szembejovo torzsvendegeknek kurjongatja, hogy allrightMark (ez a Mark nem en vagyok). Nekem amugy eleg erdekes a statuszom mellette, szerintem a White Lionos ismerosok tobbsege azt hiszi, hogy en egy angolul megmukkanni nem tudo kis idiota lehetek, mert minden kommunikaciot a szemelyi titkarom Cal intezett helyettem. Ugyhogy a vegen mar vettem egy zacsko csipszet, majdnem teljesen onalloan, csak hogy bebizonyitsam, mennyire penges angolom van. Sajna kohogok, es elegge be vagyok rekedve igy ez a dolog egyelore nem mindig teljesen problemamentes – a chipsandgravys mukinak is akartam mondani valami marha kedveset de nem jott ossze. Egyszeruen nem hallotta.

Az mindenesetre eleg jo kiderult, hogy az ale nem az en vilagom – Cal viszont eleg szamolatlanul donti magaba ezeket a barna soroket. Amikor o pintet ivott, en felpinteztem, de igy se igazan tudtam kovetni a lepest – a fishandchips utani soret mar egyedul kellett meginnia szegenykemnek. Raadasul csupa olyasmit szerettem meg it Angilaban, ami neki nem igazan jott be – peldaul a cider black, ami ugye – ahogy Cal szorgalmasabb olvasoi tudhatjak – a feketeribizlis sort jelentik. Mindenesetre nem rugtam be, bar eleg nehez volt mar a fejem, mire hazaertem.
Bristol Backpackers

No, vegul nekem kell irnom errol a helyrol. Szoval ez egy igazi regi angol haz a varos kellos kozepeben, viszonylag fiatalosan berendezgetve – kozponti futes, emeletes agyak, plazmateve, de mondjuk faragott fa lepcsokorlat es voros tegla az epulet falan. Jo kis zegzugos, haromszintes haz, nemtom hany dormitoryval – en a B/2-ben lakom, egy emeletes agy masodik emeleten.

Talan a konyha a legerdekesebb az egeszben. Egy ontottvassal futtatott tancterem, ket mosogatoval, egy rakas tuzhely, harom frigo, legalabb hat szekreny es egy rakas erdekes rendszabaly. Tea-kakao-kave az ingyen van, a kajat viszont mindenki maganak veszi, es itt is tartja, kis felcimkezett dobozokban meg kosarakban. Lopni persze szigoruan tilos, de nem csak valami bajos elvitt ertelemben – 24 oran keresztul kamerazzak a konyhat, es ha lopsz, akkor repulsz, termeszetesen refund nelkul es akkor meg orulhetsz, ha nem hivjak a zsarukat.

A furdo szinten eleg erdekes – ot percig alldogaltam benne ma reggel, mire rajottem, hogy miert nem mukodik a melegvizes csap. Mert az nem melegvizes csap, hanem csak egy szabalyzo, ahol beallithatod, hogy milyen viz follyon a „hidegvizes” csapbol.

Amugy minden tiszta es rendes, az agynemu illatos, az agy kenyelmes, a takaro dogmeleg, a parna puha, es tenyleg latszik, hogy a tulajok mindent megtesznek annak erdekeben, hogy az itt lakok minel jobban erezzek magukat. Az internet pedig meg magyar mercevel merve sem draga.

Okés, eddig minden okés. Az elmúlt hét napban ugyan volt pár nap, amikor okmányok nélkül rohangásztam, már majdnem készültem a gatyámat is beadni illetékképpen, amikor Démoszthenész kimentette a halál torkából rég nem látott, szerencsétlen kis személyimet. De mindez a ködös előidő, most itt ülök a Ferihegy insider várójában, már látom a hármas kaput meg a repteret, ahonnan majd útrekelek Bristol felé, egy kis Cal-látogatásra. Cool. Amúgy marha globális érzés: elektronikus jeggyel, egy szál kézipoggyásszal repülök, személyi igazolvánnyal átkelve a határokon az Angliában dolgozó barátomhoz. Mi ez, ha nem valami állati fahéj? Legközelebb terveim szerint a Bristol Backpackersből jelentkezem. Stay tuned, hogy stílszerű legyek.

Kezdem érezni, hogy feltámadt bennem a francia/kínai kisördög. Haza estem féléjfélkor, és semmi más vágyam nem volt, csak hogy meleg ételt egyek. Még főzni sem voltam rest. Persze nem kell valami komoly dologra gondolni. Spagetti tészta és amit-a-hűtőben-találunk szósz. Viszont csodálatos módon nem csak ehetőre sikerült, de még finomnak is találtam. Volt benne tonhal, hagyma, fokhagyma, mustár, tejföl, kömény, oregano és bors. Kváziszobatárs Kati persze biztos azt mondta volna rá, hogy „Úristen, Milán, Úristen, mit eszel már megint?!?”. Megjegyzem, hogy az ilyen felkiáltások után (is) mindig belekanalazott a kajámba, és megállapította, hogy egész jó. Persze akkor még sokkal kevésbbé szofisztikált voltak az étkezéseim.

Valószínűleg az csalogatta ki belőlem az ínyencet (ha-ha! bármit megeszek, ami nem mozog, ha elég éhes vagyok), hogy közel van a konyha, és van mosogató is, nem a mosdóban tárolódik az edényzet, mielőtt elmossom. Bár ezen is dolgoznom kell, lejárt már a kampányszerű mosogatások ideje! Nagy előnye még a normális lakásnak, a kollégiummal szemben, hogy megszűnnek a rivalizálások a serpenyő körül. Nincsenek viták arról, hogy ki használta utoljára és miért áll benne már egy hete fél liter morzsás olaj. Ezektől a bénaságoktól szívesen szabadultam meg. Kár, hogy a társaság általam kedvelt fele is kiesett az életemből.