Szomorú vagy, irritált és fáradt. Tökéletes hangulatban vagy az újságíráshoz!

Warren Ellis

No jó, hát akkor csapjunk a közepébe.

Találkoztam a Nagymesterrel. Sose gondoltam volna, hogy erre valaha is sor került majd, de együtt üldögéltünk a Red Lion teraszán, aztán párnás szekcióban, és mindenféle dologról dumálgattunk. Nagyon megöregedett, annak idején, amikor még tanulni jártam hozzá, valahogy sokkal jobban villámlott az agya. Biztos a házasélet. Azért nagyon klassz és érdekes volt, és legalább olyan fárasztó, mint három lapindító.

Végre, végre, végre megérkezett a Transmetropolitan első három kötete szerény hajlékomba – ezek után ne csodálkozzatok, ha jóval több Warren Ellis idézettel jelentkezem majd.

Voltam az egyik szövetséges klán bálján is – már ha bálnak lehet nevezni az ilyesmit egyáltalán. Valószínűleg inkáb arról volt szó, hogy Fecó egy kicsit túl terjedelmes beszámolót írt a mi klánunknak, és a kivágott részekből lett ez a másik. Mindenesetre jól éreztem magam, leszámítva azt az apróságot, hogy a helyi mixer valami egésze speciális förtelmet lapátolt elém Gin Fizz helyett, no de sebaj. Kivételesen toleráns hangulatban voltam, ezért nem adtam neki egyet a szemem közé a negyvenötösömmel.

Megkezdtem a pályfutásomat, mint független újságíró. Nem semmi dolog ez, az összes sajtósnak hirtelen acélos lesz a hangja és szikrákat kezd el hányni a szeme, ha egyszer bemutatkozik – feltűnően sokat kell birkózni a Köztársasági őrezreddel és az embernek minden kérdését be kell olvasnia megafonon, ha választ akar rá kapni. Geyelőre mindenesetre nagyon tetszik a dolog, noha persze csak a szabadidőmben tudok ennek a remek hobbinak hódolni. Vettem egy 34-es kulcsszámú vakut is, biztos, ami biztos – egyelőre fényesen beválik, kivéve persze azokat az eseteket, amikor rútul cserbenhagy.

Egészen hátborzongató, gyakorlatilag horrorisztikus élmény volt, amikor elérkezett az a pillanat, amikor én magyaráztam el valamit KM-nek. Fotózás ügyben. Igaz, most már kreatívabb gépem van, mint neki.

Voltam megint fotózni So-val; ezúttal már bevetettem azokat a mestertrükköket is, amiket az öreg teknőc tanított nekünk; a végeredmény elég meggyőző. De persze majd ez is látható lesz.

Volt egy teázás Arwennel, szintén a Red Lionban; patakokban folyt a tea, és én is eléggé elengedtem magam csokis cookie-ügyben. Meg egyéb ügyekben is, elég sok érdekes dolgot megtudtam, a klánból is, máshonnan is. Pédául magamról. Ez volt a legjobb.

Megtaláltam a Secret of Monkey Island zenéjét a winchesteremen, amit még annak idején a Scummm barról töltöttem le. Persze nem az eredeti, PC-speakeres változatot, hanem egy igazi, hallgatható MP3-as verziót. Azért döbbenetes, ezek a régiek mennyire tudtak játékot készíteni. Tulajdonképpen a Monkey Island semmivel sem rosszabb, mint a Deus Ex, hogy a Neverhoodról, amibe az első tizenöt perc után véglegesen és visszavonhatatlanul beletört a bicskám, ne is beszéljünk.

Ha már játékokról van szó: hadd ajnáljam a figyelmetekbe algi zseniális projektjét, a Gaminget. A legjobb fajta játékismertetők, amikhez manapság hozzáfér az ember.