Csütörtökön nyolckor (amikor a Jeges Est is van) billiárdos buli. Jó az neked?

Hát a Jeges Esten mi mindenképpen ott leszünk, de ha nem esik egybe a kettő, akkor oké.

Balu intelligens

Azér’ frenetikus dolog ez az Educatio: mindenki kap egy veszettség-oltást, oszt’ lehet szórakozni. WíTí például megint fröcsögött egy jó sort, holott hát ki volt az, aki már megint nem tudott normális anyagot normális formátumban normálisan leadni, se azt normálisan kijavítani. Nem baj, azért szeretem én az öreg bányászt, segítettem volt neki papírokat pakolni, de ha mondjuk csak ötször annyi munkát vállalna, amennyit bír, szerintem mindenki jobban járna.

Párszor megint benn aludtam a főhadiszálláson, már arra is rájöttem, hogyan lehet a tárgyalóasztalon kényelmesen aludni. Ennek megfelelően egész jókat álmodtam, igaz, reggelente még mindig nagyon hideg van. Talán vinnem kéne be egy paplant? Nemtom. Mindenesetre a kiadványok tök fahéjak lettek, noha a kar egyetemi oktatókkal végzetette az olvasószerkesztést. Így négyszer annyi manim lesz belőle, mint eddig bármikor, negyedannyi munkával. Azért a kreativitáslebenyemet elég masszívan igénybe vette a dolog.

Baluval nagy könyvcsereberébe fogtunk, sikerült leszállítmányoznia nekem egy egész klassz kis szovjet sci-fit; hiába no, a szocializmus kevés jó oldala közé a minőségi science-fiction is beletartozott. [Erről jut eszembe, látta valaki a Ciao Bambino című zseniális darabot, úgy tíz évvel ezelőtt, Kaposvárott? Valami ilyesmi az utolsó mondata: igaz, hogy az apámat internálták és beszervezték besúgónak, az anyámat megalázták, a nagyszüleim elszegényedtek, de ha nem lett volna Kádár János, sose táncolhattam volna a Göttli Jutkával a szalagavató bálon. (Erős parafrázis)]. Én meg átnyomtam neki a Transmetropolitant, illetve asszem, most már nyugodtan tekinthetem magam kedves barátom hivatalos Galaktika-beszállítójának.

A múltkorjában lehetséges ebédelőpartnerek híján egyedül mentem a Stoczekbe; kértem egy rántott kárászt. Gondoltam, adnak valami szolidabb rántott halfszeletélét, hát ne gondoljátok. A tányéromról egy rohadt nagy döglött hal nézett vissza, egy az egyben, épp csak kirántva meg megsütve, azt hittem, lesokkolok, olyan vádlóan nézett rám. Öntöttem a szemébe egy kis tartármártást, hogy helyreálljon a béke. Bár asszem, ha halálom után valaki kiszaggatja a bordáimat és lerágcsálja róluk a húst, béke-visszaállításról csak igen korlátozott értelemben lehet majd beszélni.

Továbbra is járok ám fotósuliba; Ronin a múltkor kapott röhögőgörcsöt, amikor bejelentettem, hogy mennem kell, mert órám van. Volt filmelőhívás, döbbenetes, mi mindent lehet röhögni egy sötétkamrában, ha sokan vannak ott. Azh egyik srác például felvetette, milyen vicces lesz, ha majd a rollfilm védőpapírját teszi be a tankba és a filmet dobja le a földre. Egy srác meg beszólt a vaksötétbe, tíz perc matatás után: nem, ezt mégse mesélem el, túl durva.

Átsuhant rajtam egy TÓFK-os gályabál, ez volt az első alkalom, hogy vasvillát láttam egy ruhatáros hölgy kezében. Igaz, másutt igen elmaradott módon fogasokat használnak és nem embermagas kazlakba hányják a ruhát. Aztán, amikor visszakaptam a dzsekimet, megkérdezte, hogy ez volt-e az; miközben még szám is volt rajta. Gondolom, biztos, ami biztos alapon, de nem hiszem, hogy ez jó elv egy ruhatárban.

A kabát átadás-átvétel között egy hatodosztályú musicalben szerpelhettem, igen csekély megelégedésemre.

Hah, és a legjobb még hátravan, nevesül, hogy hol voltam a hétvégén. Hát, ha annyit mondok, hogy egy rendezvényen, aminek a szervezésében a szövetséges klán is részt vett, hát asszem, mindent elmondtam. Nagy klántalálkozó volt valahol Európában, egy isten háta mögötti, penészes kis lyukban, amit panziónak neveztek vicces kedvű tulajdonosai. A fűtéssel kapcsolatban például azt gondolták, bőven elegendő, ha időnként felfűtik a radiátorokat negyven-ötven fokosra, aztán hagyják, hogy a termodinamika második főtétele (remélem, az) tegye a magáét. A kaja rossz is volt, de ami még rosszabb: kevés is. Volt egy bukta, ami nem kelt tésztából készült, és nem lekvár volt benne, viszont egy harapás után kifordult a számból, és visítva elrohant egy sötétebb sarokba.

A szakmai programok érdeklődés és kompetencia hiányában elmaradtak, helyette rendeztek egy helyre kis közhelytűzíjátékot; a társaság mértéktartóbb fele és én pedig kétszázötven forintos söröket ivott egyujjas bundakesztyűben. Csapatépítőjátékok is voltak ám, de amióta Gönci Bee felmentett ezek alól, nekem nem kell ezekben részt vennem. Nem is vettem, csak néztem, amíg annyira ciki nem lett a dolog, amikor már nézni se tudtam (ez a konkrét pont akkor érkezett el, amikor Tomo harmadszor próbálta rávenni a jelenlevő vezetőket, hogy csináljanak úgy, mint egy oroszlán).

Vasárnap idehaza voltam, próbáltam kiheverni a fáradalmakat; itt hadd mondjak köszönetet Démoszthenésznek, aki volt olyan kedves és hazahozott, és volt olyan kedves, hogy egy SOTE TEK-es ismerősével vicces történetekkel szórakoztatott egy közös hölgyismerősünk hátáról.

Édesanyám elment hálaadásra. Remélem, szereti az édeskrumplit.