Elkerített Város

Megvegyem DVD-n a fantom az éjszakábant? Az egyik legdurvább thriller, amit valaha láttam.

As you can see, a motivációs faktorom épp a metróval randevúzik, nincsen kedvem semmihez se. Ez azér’ a vizsgaidőszakban nem egy nagy előny.

Ma azért elég számottevően javult a hangulatom, amikor sikerült lenyomnom egy tudományfilozófia vizsgát. Baluval fegyvertisztogatás közben meg is beszéltük ma délután, hogy az ilyen trükkös-rutinos kettesekhez kell az a gyakorlat, ami nem sokaknak van meg – szerencsére időben ismertem fel, hogy nulla esélyem van arra, hogy formába hozzam magam. Így aztán jó előre megáshattam az alagutat a küszöb alatt. Amúgy cinkes is volt egy lehelletnyit a dolog: a férfi vizsgáztató simán belelátott az agyamba, vizsga után a lépcsőházban el is mondta, mi az ábra, miközben lasszójával a következő vizsgázót próbálta megcsípni. A hölgy viszont – nevét fedje jótékony homály, a bennfentesek kedvéért meg közlöm, hogy arról van szó, aki négy nyelven beszél szakfordítói szinten – a szokásos “varangy” formáját hozta. Azért nagy nehezen sikerült megállnom, hogy ráborítsam az asztalt és lerúgjam a fejét.

Amúgy nagyon adekvátan öltözködtem: egy kopott farmer és egy aprókockás ing volt rajtam, és akkor még köszönjék meg, hogy nem a Nyúzos pólómat vettem fel. Még mit nem, ilyen hülyeségekért nem fogok gutaütést kapni.

Baluarc egyébként ellátott egy sor bölcs tanáccsal is, és egy közös fényképezést is megbeszéltünk jövő szombatra; már csak a témát kellene kitalálni. Kíváncsi vagyok, milyen lesz vele.

Present day, present time. :(

Elfogadták a szigorlati dolgozatomat. Ezzel egy elég fontos akadály hárult el a szigorlatom elől, plusz fel is lélegezhetek, hisz ezt egy amolyan bevezető stúdiumnak szántam a szakdolimhoz – ezek szerint még nem vagyok teljesen csapnivaló filozófus. Annyira megörültem ennek a ténynek, hogy még a honlapomra is feltettem, aki igazán mazochista, elolvashatja.

Tegnap-tegnapelőtt megnéztünk kilenc részt az állítólag zseniális Lain-ből. Nos, ha a legközelebbi vetítésen a filmet betépi Cal vetítőgépe és inkább sörözni kell mennünk, akkor se leszek szomrú egy kicsit se. Nem hogy haloványlila segédfogalmam sincs, hogy mi lesz a vége, de egyszerűen nem is érdekel. Se mögöttes mondanivaló, se olyan kifinomult szimbolika, mint a Haibane Renmeiben, se ingyen felszolgált majonézes-tarjás szendvics: mindössze a néző öncélú frusztrálásaa megértéshez létfontosságú információk önkényes visszatartásával.

“És fogytál?”

Édesanyám legfontosabb kérdése
az óceán túlpartyáról

Tegnap megint meglátogattam Yodát; ahhoz képest, hogy Pünkösd hétfőn ötször mondta el, hogy neki már mennyire kevés van hátra, amikor se a kapu- se a normál telefonját nem vette fel, kicsit összerittyentettem magam. Aztán a játszótér kosárlabdapályáján találtam meg, amint a szomszédnőjével streetballozott. Még szerencsére, hogy volt nálam az a pingvines tejszelet vagy mi, így be tudtam rángatni.

Főzött nekem kávét, annak ellenére, hogy mondtam, hogy csak egy kicsit kérek – ráadásul ő nem is ivott, úgyhogy végül egy duplát nyomtam be; azt hittem, elájulok a nagy vérnyomás-növekedéstől.

Ma Csabival is megnézzük a Sith-ek bosszúját, kíváncsi vagyok, másodszorra is olyan harmatgyenge lesz-e, mint elsőre; ha igen, akkor DVD-n csak azért fogom megvenni, hogy a gyerekemnek majd meglegyen az egész és ne a harmadik részt ne a szomszéd gyerektől kelljen szégyenszemre kölcsönkérnie.

Holnap két interjút is kell csinálnom, utána meg még egyet, s közben itt dühöng a vizsgaidőszak. Ráadásul a hét végén már vizsgázom, aztán a jövő hét elején is, úgyhogy unatkozni végképp nem fogok. Érdekes módon épp az ilyen hajtós időszakokban szoktam a legtöbb blogot írni, szóval reménykedhettek – már persze ha szeretnétek, hogy rendszeresebben írogassak.

Szerdán még csiponyákozni is megyek, úgyhogy még valami kis apróságot is vennem kell, nehogy már leessen a nagy nehezen feltornázott népszerűségi indexem.

Na jó, a tegnapi fél liter meggylé a Prága teraszán volt az utolsó csepp a pohárban (képzavar). Mostantól kezdve minden reggel elmondom: nem Cal irányítja az életem, nem Cal irányítja az életem, nem Cal irányítja az életem…

Tegnap felmentünk sörözni a West End tetejére Sssz-szel. Kicsit ingerült volt, bármint mondtam, előbb-utóbb hülyeségnek bizonyult (inkább előbb), és ráadásul nekem még csak nem is tetszett igazán a Sith-ek bosszúja. Az igazi meglepetés azonban az volt, hogy kifejezetten jól esett az a doboz sör, kábé annyira, mintha Canada Dry lett volna, pedig elvben én utálom ezt az italt. Lehet, hogy a jéghideg doboz tett neki jót. Nb. a sörivási szokásaim se voltak igazán ideálisak Sssz számára. Mire felszállt a vonatra, már azon filozofált, fogunk-e még az életben beszélni egymással. Mindig tudtam, hogy a sörözés a Sátán találmánya.

Voltam Baklacnál interjút készíteni. Ahhoz képest, hogy első szóra belement, és elég egyértelmű volt, hogy miről fogom kérdezni, minden második kérdésemre csak egy no comment-et kaptam vissza válaszul. Klassz volt.

Az elmúlt napokban megint némi számítógép-fejlesztéssel voltam elfoglalva: vettem plusz memóriát a gépbe, meg egy CD-írót, mely elődjével ellentétben reményeim szerint nem robbantja majd lemezes szilánkokra a kedvenc játékomat. Egyelőre már azt is nagy eredménynek tudom be, hogy sok-sok rendezgetés és szerelgetés után sikerült rávennem, hogy írjon is CD-ket.

Elolvastam az Ígéretet, amit még Kedves Vizeli Andrástól kaptam névnapomra. Sokkal nagyobbat ütött, mint a film, számomra elég meglepő módon éppen a vége volt az, ami jobban sikerült. Nagyon brutális, Dürenmattól mondjuk nem is vártam mást.

Ma nalyo nap van; ezúttal is háromszoros hurrá nekije!

Dögrováson vagyok. Először azt gondoltam, a szimpla allergia tört ki rajtam, bár az utóbbi három évben elég lájtosan megúsztam; a tünetek ma reggelre azonban ezt a diagnózist kb. kizárták. Mindenesetre szarul vagyok nagyon.

Tegnap beugrottam klángyűlésre, megint sikerült csak félig leadnom a pályázatomat, de szerencsére tök toleráns volt mindenki és még előre is vettek, úgyhogy jöhettem haza haldokolni. Szakácskönyvet olvastam.

– Ugye, hogy mondtam neked a héten, hogy milyen jó így a haja?

– Nem.

Tegnap lenyomtam életem utolsó főszerkesztett papíros Nyúzát Joval, Callal és Vizivel. Egész jó volt, klassz utolsó szám lett, remélem, ezúttal a címlap sem okoz agyérgörcsöt senkinek, mert szerintem egész jól megerőltettem magam. Balu közben tördelni tanult tőlem, szemlátomást azt gondolja, amit a blogja kapcsán is gondolt, hogy ő majd csak akkor csinálja, ha elő lesz készítve minden a nagy berobbanáshoz. Ami elég érdekes elmélet, én még senkit se láttam, aki nem úgy tanult meg tördelni a Nyúznál, hogy véreset izzadt közben.

Közben szerkesztgettem egy kicsit Arwen fotóit, rájöttem, mi az igazán markáns különbség a film és digitális kép között, teljesen másfajta utómunkát lehet csinálni az egyiken, mint a másikon. Alighanem a részletgazdagságban lehet valami, ha lehet hinni nalyonak, akkor a film 14 megapixeles felbontásnak felel meg – gondolom, ez akkor is nyomot hagy, ha 3 megapixelesre szkennelik. Mindegy, bedobtam a fotozz.hu-ra arwen egy képét, és kb. olyan osztályzat jött ki a végére, amilyenre a saját fotós tudásomat értékelem, ugyanakkor egy csomó hasznos tanácsot is kaptam, szóval teljesen megérte ezt meglépnem.

Szerkesztés után elugrottunk iszogatni egy kicsit, számomra gigantikus meglepetés volt, hogy amikor leültünk a Prága teraszára, Vizi Jot is megidézte a semmiből. Nagyon örültem neki, bár szerintem az érzés nem volt túlságosan kölcsönös, pár sztori elmesélése után ugyanis belevetettük magunkat Callal mindenféle ballisztikai elemzésekbe, úgyhogy aligha sikerült magamról szikrázóan érdekes egyéniség benyomását keltenem. Sebaj, a tejeskávéját végül is nem loccsantotta a pofámba. Senki nem ivott alcoholt, ezen eléggé meglepődtem.

Hat nappal a premier előtt sajtóvetítésen megnéztük a Sith-ek bosszúját, ami feleakkora katarzist se hozott, mint amire vártam, abban bíztam, hogy majd jó sokat láthatom akcióban Darth Vadert, de hát toll a fülembe.

Valamikor még volt egy Zöldpardonos kaland is, Cal jól megszívatott minket azzal, hogy úgy csinált, mintha meg akarna minket szívatni, mikor nem is, de mi mégis jól megszippantottuk. Kedves Vizeli Andrásnak habzott a szája.

Második vagyok Arwen jutalomlistáján; gigantikus sikerélmény ez nekem ahhoz képest, hogy a legutóbbi alakuló klángyűlést még velem mosta fel.

Az orvosom eltiltott a bensőséges, négyszemélyes vacsoráktól – hacsak nem eszik velem még három ember.

Orson Welles

Ma végre, végre, végre eljött hozzám Sssz a nagy kínai “vakációja” után. Mármint szervezetten, mert nem olyan régen azért volt már nálam némi kis gyorssegélyre. Főztem neki kiflifelfújt, meg dumálgattunk. Klassz kis simogatás volt a lelkemnek, talán ő az a barátaim közül, aki úgy képes metszően kritikus lenni velem, hogy nemhogy nem esik rosszul, de kifejezetten jól esik.

Ma is csevegtem egy sort édesanyámmal, az idő legnagyobb részében arról, hogy mindjárt lejár a kártyája. Ha minden igaz, lesz új fényképezőgépem, olyan, amilyet kértem, és amit egyelőre csak Nalyonak vagyok hajlandó elárulni. Walamikor majd haza is jön, de én már nem követem száz százalékosan, hogy mikor és mennyi időre. “Látlak, ha látlak”, asszem ez a helyes mentalitás – kíváncsi vagyok, ki emlékszik még, hol hallhattuk ezt utoljára. (Az angol eredetiben “See you when I see you” volt.

Holnap van az utolsó főszerkesztői vezetőszerkesztésem az életben. Vagy nem. Ki tudja, mindig adódhatnak meglepetések. Asszem, ha végleg elhagyom a klánt, az egyik gépre installálok majd magamból egy példányt, hogy ha főszerkesztőre lesz szükség, akkor bármikor elő lehessen rántani.

Ma elég sokat beszélgettem Arwennel, és most még én is beláttam, hogy neki volt igaza.

Rájöttem, hogy sértődős típus vagyok. Most nem írok többet, megyek, foglalkozom egy kicsit egy “jó szar újság szerkesztésével”.

Ej, nem lehetséges, hogy a füled cseng? Milyen provokáció ütötte meg bájosan feminim cimpáid?

Élmény olvasgatni két kedvencemet, ahogy éppen a férfi-nő kapcsolatot elemezgetik.Feminista(?) énem szinte könyörög a véleménykifejtésért, de minthogy észleltem az aljas provokáció hangját, így csendben maradok. De azért vicces…

ügyfél: “Miért kicsi Supermanre a ruhája?”
nalyo: “Biztos mert erős a bicepsze.”
ügyfél: “Nem, azért mert S-es!”

Az volt a poén, hogy egy nappal később a mellettem ülő sráctól kérdeztek viccet bármilyet. Elkértem a headset-jét és elmondtam a fickónak ezt :-)

Egyébbként a férfi-nő poligám-monogám ellentéthez akartam hozzászólni. Nem csak azért volt érdemes az ősembernek, hogy az ősasszony mellett maradjon, mert nem volt megfelelő egészségügyi, társadalmi ellátás. Arra is figyelni kellett, hogy ne kerüljön kakuktojás a fészekaljba! Mert amíg élete párja másnak a gyermekével foglalkozik, például éppen várandós vele, vagy szoptatja, addig esélye sincs hogy az ő génjei bekerüljenek a next generációba. Persze, ha adódott alkalom félrelépni az csak bónusz volt, hiszen az energiabefektetés mondhatni minimális.
Érdekes, hogy később az ősközösségből kilépve a magántulajdon és a földbirtok megjelenésével – főleg, mikor rájöttek a férfiak, hogy nekik mi szerepük a gyermekáldásban – teljesen más okból kényszerítették monogámiába a nőket. De ezt még meg is fejelték egy elsőszülöttségi örökösödéssel, ami elengedhetetlenné tette a szüzességet. Így lett belőle erény és hasonló okokból jött divatba az első éjszaka joga is elsősorban gazdasági és társadalmi hatásai miatt.

Szerencsére a fogamzásgátló módszerek ma már elég jók ahoz, hogy a nők szabadabban rendelkezzenek saját magukkal, anélkül, hogy tartaniuk kellene a nem kívánt terhességtől. Kár hogy ezt nem mindenki tekinti üdvözítőnek

Nem fáj a fejed, csak úgy érzed!

Egy filozófushallgató

Na jó, akkor az újabban ismét aktivizálódott Hermione kedvéért egy kis észosztás (úgy látszik, ő pont nem volt abban a korosztály-ablakban, amelyik egy másfél oldalas ÉT-cikkből szerezte az éltere szóló útravalót a párkapcsolatokhoz.

Az elmélet ugye úgy szólna, hogy a férfiak váltogatják a párkapcsolataikat, ahogy csak tudják, hogy minél több helyre elszórják a spermájukat; a nőknek meg tartós kapcsolat és apuka köll. Ami ugye evolúciósan egy fabatkát sem ér, mer’ ez max a huszadik század végi jóléti társadalmak logikája, és nem mellesleg minden pasit felment a félrelépés alól, hiszen bármikor védekezhetnek azzal odahaza: ne haragudj, szivi, ez az evolúció.

A szavannás-vadászós ősember agya valószínűleg pont fordítva jár: csajsziként érdemes mindig azzal járni, aki a lehető legtöbb másik ősember agyát tudja kiloccsantani a szakócával, hiszen akkor az ő kölke is elég élterős lehet plusz ő (mármint az őscsajszi) akárkinek a kölkét is neveli fel végül, az ő génjei benne lesznek a pakliban. A fickó-ősemberek viszont nem árt, ha kettyintés után nem állnak odább azonnal, mert a szép magas csecsemőhalandóság (a szociális hálót, amivel életben lehet tartani az elhagyott gyerkőcöket és muterkákat, ekkor még mammutok befogására használták) nem igazán kedvez a gének terjedésének, ergo, ha már egyszer sikerült beszerválni egy klassz csajt, akkor nem árt, ha az utódnevelésbe is fordítunk némi energiát, különben kampó a génállományuknak. Sajna hiába oktatnak biológiát a suliban, mégse érti senki, hogyan dolgozik a vak órásmester. Bonyolultabban, mint hinnénk.

Mindszenty Tanárnő vérszagot kapott – sebaj, végül is ez volt a cél. Mivel jó fej vagyok, megjelenhet a cikke, akár még papíron is.

Köszönöm, hogy merhetelen melységekben be lettem avatva a TFT az LCD, CRT-t huncutságaiba. Mivel soha nem votlatm csordaszellemű nagyon zokon venneém, ha itt kiderülne, hogy en LCD-t ahsználok, ezéert nem is mondom meg nektek, hogy én mit használok. Az egész egyébként is a fent emlitett külsőségek miatt érdekel. Ami nekem sokkal izgalmasabb, hogy mi lehet az az idejétmúlt férfisoviniszta megközelités férfi és női viszonylatokban, ami ugye gyenge lábakon áll mindenki láthatja, mégis mint máig legautentikusabb forrást tartják számon. Lehet, hogy a többi forrás megszállot feministák egyoldalú, szűklátókörű, a férfiakat tehetelen, a nőknek kiszolgáltatott bábunak tünteti fel kapcsolati viszonylatban és ennél azért csak jobb lehet minden? De mindezek kapcsán újra rá kellett jönnöm, hogy mégiscsaka filozófus hallgatók a szerencs fiai, akik ilyen napi gyakorlati használatban nélkülözhetetlen útmutatókkal fogják megajándékozni az olvasókat, mert amugy aztán tényleg nem tudnánk az egészről semmit. Még azt hinnék, hogy a dolgok ugy vanak, ahogy megéljük őket, pedig egy csudát. No mindegy most már én sem értem. Pedig ezt csak én írtam.

Ekezetek nelkul irok, mert egy idegen nyelvueknek fenntartott konyvtarban ulok. Nos, az a zabra, hogy en is jobban szeretek allni, mint ulni egy koncerten. Ugyanakkor:

1. Csabi elegge alacsony, igy neki nem valami nagy elmeny szep nagy emberek kozott zsufolodni.
2. Amikor legutobb alltunk, marha ciki volt, mert egy Metallica koncerten csak mi voltunk hajlandoak megmozdulni a szamok alatt, mindenki dulledt szemmel bamult bennunket, hogy mit okorkodunk mi.

Remelem, sikerult helyreallitanom maradek hirnevem megtepazott maradvanyait. Lassan celegyenesbe fordul a szigorlati dolgozatom. Ha megjon a konyvem, gyosan lefenymasolok ezt-azt belole, aztan huzok haza, mert ma eleg vacak napom volt: Orsi nagyon nem volt formaban az interjujaval, Feconak is magyarazkodhattam egy jo sort, Tamas batya meg nemes ecceruseggel leegoistazott.

Ülőhely?! Rock-koncerten?! Látom, már csak én maradtam, mindenki más tisztességben megőszült úriemberré vált.

A Sportaréna valóban nem rossz helyszín, de amikor voltam ott, engem is borzasztóan zavart, hogy nem fért el a lábam. Ráadásul hárman voltunk nagydarab kenusok, ilyenkor még a combozásnak is vannak határai. Ahogy némelyik villamoson, hetes buszon sem lehet elférni, hogy nincs mindenhol rámpa a kerekesszékeseknek és hogy Amerikában két jegyet kell venniük a repülőkre a túlsúlyos utasoknak. Szerintem ez nem a te problémád, szerintem ez gáz.

Itt jegyezném meg, hogy a metrók két végében levő ülések a közhiedelemmel ellentétben nem három, hanem csak két helyet jelentenek. Ki van írva minden kocsiban az ülő- és állóhelyek száma, abból ez kiszámolható. Majdnem elmagyaráztam ezt annak a néninek is, aki ma reggel csakazértis mellénk ült, aztán egy szó nélkül, kifejezetten durván tolt-tolt arrébb. Ilyenkor toljak vissza egy középkorú nőt? Inkább Noémi az ölembe ült, ez szerintem elég vicces válasz volt a hölgy férjének is, aki ott állt lesben, az ülőhelyre várva.

“Azt mondja, egy dologban nem változott: a színpadon eltöltött harminc év után is úgy fogja a gitárt, mint egy szerelő a kalapácsot.”

Mark Knopfler önmagáról

Sikerült elolvasnom egy cikket a Bitben és a Perspektívában. Mármint ugyanazt a cikket két különböző újságban. Kicsit vérciki a dolog, ugyanakkor szociológiai szempontból nem teljesen érdektelen: kb. tizenkét évvel ezelőtt az Élet és Tudományban megjelent egy rövid kis ismeretterjesztő írás a férfi és női párkapcsolat-attitűdök biológiai hátteréről; szemlátomást mind a mai napig mindenki ezt tekinti mérvadónak, képesek még ma is szinte szó szerint visszaidézni. Ami már csak azért is érdekes, mert az elmélet nem is igazán stimmel, legalábbis vannak nagyon gyenge pontjai – ugyanakkor egy elég frappáns hímsoviniszta apológia. Sz. L. kolléganő egyébként azt gondolja, hogy ha egy bulin beszélget emberekkel, és ezt félrészegen felfirkálja egy unicumos címke hátuljára, majd a végére firkant néhány üres frázist, az cikk.

A tegnapi Mark Knopfer Koncert minden előzetes félelmel ellenére elsöprően hatalmas élmény volt. “Két órával kiszúrták a szemünket”, hogy egy nagy klasszikust idézzek, de az a két óra maga volt a tökéletesség. Iszonyatosan profi és rutinos előadásmód, szinte csak a kedvenc számaimat (Why Aye Man, Boom Like That, Donegan’s Gone, Song for Sonny Liston, Rüdiger, MONEY FOR NOTHING, Sultans of Swing, hatalmas, de nagyon kellemes meglepetés volt a So Far Away) játszották, fantasztikus hangzással és csodálatosan tisztán. Volt pár olyan is, amit most hallottam először, mert a második Knopfler CD-t csak tegnap kaptam meg Csabitól, de ezek alapján azt is imádni fogom. Azért mégiscsak Mark Knopfler az egyik legjobb énekes-gitáros az ismert univerzumban. A Sportaréna amúgy egyáltalán nem rossz koncerthelyszín, jól lehet látni szerintem mindenhonnan, max a combcsontomból kellene lefűrészelni egy tíz centit, hogy igazán kényelmesen üljek, de hát ez igazán az én problémám. Klasszak voltak a fények is.

Előtte jól bekóláztunk Csabival, ami igen csak jól jött, mert a koncerten elég rekedtre üvöltöttem magam.

A nap levezetése jegyében beadtam a lemondásomat.

A TFT az egy LCD, de a legtöbb ember úgyis CRT-t használ, az LCD-nél pedig sokkal jobb a plazma minőség-ár aránya. Például azonos árfekvésben jobb a kontrasztaránya, ugyanakkor minden irányból látható. Persze vannak más tényezők is. Itt egy nyers vázlat a 2004-es CeBIT kínálatáról. Tudtam, hogy jó lesz még valamire.

TFT
Last modified: Tuesday, September 09, 2003

Short for thin film transistor, a type of LCD flat-panel display screen, in which each pixel is controlled by from one to four transistors. The TFT technology provides the best resolution of all the flat-panel techniques, but it is also the most expensive. TFT screens are sometimes called active-matrix LCDs.

webopedia.com

Tegnap választmány volt, majd megfulladtunk a főhadiszálláson a dögmelegben, de most senkinek nem jutott eszébe kiülni a japánkertbe. Pedig most elég sokáig tartott, jól jött volna az a kis plusz oxigén.

Kezdi megtenni a hatását a mindennapos fotószerkesztés: ha ránézek Arwen arcára, látom rajta a megszokott kijelölési maszkokat és keresem a kurzort a megszokott retusgyakorlatokhoz. Creepy.

Rájöttem, hogy tulajdonképpen besavanyodtam. Vagy talán még mindig a kellemes depresszió állapotában leledzem. Ez állitólag bizonyos érdektelenséggel és általanos fásultsággal jár. Máskor ilyenkor már teljesen kitör rajtam a tavasz láz. Biztos, hogy virágokat ültetek, nagytakarítok, napozok stb. Mindennek a nyomát sem találom manapság. Olvasgatom Trychydts és mások blogját és rájövök, hogy noha semi különös nem történik velük, mégis mint egy kalandot élnek meg minden napot. Még akkor is ha vacak napjuk van. Meg még akkor is, ha ki kell bírni 7 darab bölcsesz társaságát, ami azért szerintem is nagy fegyvertény. Talán több blogot fogok olvasni és megfertőződöm némi optimizmussal. Holnap értem jön a főnök, hogy nehog elkéssek a munkahelyemről. Fontos vendég érkezik akinek a fogadásában én leszek az egyik kulcsszereplő. Jó lenne tudni, hogy intellektuálisan szekszinek vagy szekszisen intellektuálisank avagy telejsen semlegesnek ám teljesen alkalmazkodónak és lekesnek kell(ene) lenni. Végülis ezen a talákozón még sok is múlhat. Az illető állítólag egy nagyon felvilágosult közelkeleti. Tehát most nőnek fog nézni és ettől felsőbbrendű lesz vagy annyira felvilágosult, hogy észre sem fogja venni, hogy amellett, hogy tiszta sziporka vagyok, mellesleg nő is. Ami aztán majd megint földbe döngöli az önbecsülésem. Már észre sem vesznek????? Érdekes, én is megkívántam a sztapacskát. A Foodexpresznél elég sokszor van menüben és elég jól is csinálják(ták) Éljen Norbi! Én valszínúleg nem szánom rá magam. Lehet, hogy még ebben is különbözöm Kung-szun Lungtól. Ja, és mellesleg mi a fene az a TFT? Lehet, hogy tulajdonképpen én is megőrülök érte?

||| Korábbi bejegyzések »

© Trychydts & Kathy Zoei Torrance
A blogot Wordpress motor hajtja. A legördülő menük a CSS Menu Generator segítségével készültek.

Switch to our mobile site