Trychydts | | | 2005., március 13., 11:21 | | |

Tegnap este óta megint édesanyámnál vendégeskedem, és újfent rákattantunk a Megasztárra; akinek én drukkoltam, az most ki is esett. Tekintettel arra, hogy számomra a popkultúra olyan ellenállhatatlan vonzerővel nem bír, meg is sértődtem, és elhatároztam, hogy továbbra se nézek ilyen hülyeségeket. Viszont vigasztal, hogy ma ebédre iszonyú finom sertéscomb lesz – tegnap este már megkóstolhattam és már akkor is kiverte nálam a biztosítékot.

Tegnap szerkesztés után Balu benn maradt még egy kicsit és fotózásról beszélgettünk. Elmesélte, hogy milyen klassz önarcképet csinált; csak eredendően önzetlen természetemnek köszönhetem, hogy nem pusztultam bele ott helyben az irigységbe. Már elmesélve is sokkal jobb volt, mint amit én valaha is ki tudtam találni. Remélem, azért majd meg is mutatja egyszer. (Tulajdonképpen, ha lenne benne egy kis szánalom, feltenné ide, valami kellőképpen vicces bejegyzés kíséretében.)

Mindegy, ennek hatására elhatároztam, hogy most már én is csinálok magamról egy önarcképet; fantáziám ugyan nincs ennyi, állványom viszont van, így nekem is van a kezemben egy adu. Ki is találtam valami kellőképpen hajmeresztőt, ha valaha hazakerülök, rögtön ki is próbálom majd.

Tegnap elég komolyan nekiláttam Morwen újabb projektjének. Ez az első alkalom, hogy alig kell szerkeszteni a képeket, csak vágok, ezt-azt igazítok rajta, és már kész is. Nem kell trükközgetni, azt a havon mexóródó fény megcsinálta helyettem.