Trychydts | | | 2005., március 12., 14:13 | | |

A kemény munkába még senki nem halt bele, de minek kockáztassunk?

Edgar Bergen

A ma reggel hetven százalékát azzal töltöttem, hogy azt a kulcsot kerestem, amit végül a főhadiszállás északi szárnyának íróasztalánál találtam meg, ahol egész héten összesen negyedórát töltöttem. Rejtély számomra, hogy került oda, de mindenesetre annyira nem volt jó.

Az éjszakát amúgy javarészt kenyérsütéssel töltöttem, egyes fázisok közben (kelesztés, sütés) szundikálva valamelyest, de nem igazán állíthatom, hogy kirobbanó volt a siker. Mondjuk a só tuti nem volt elég, de nem akartam túlsózni – itt nem részletezendő okoknál fogva viszont kétharmad adagot kellett készítenem. Mindegy, jó lesz a madaraknak.

Kill Billt hallgatok szerkesztés közben. Kivételesen valahogy az első rész zenéjét – a másodikat általában jobban szeretem, de most valahogy eszembe se jutna lemezt cserélni, pedig már a harmadik kört nyomom.

Vacskamati viccesnek gondolta az Interjú a Vámpírral címet adni a dékánnal készült interjúnak; nalyo tévedésből egy New Yorki kínai éttermet fotózott le a Dyonysos Taverna helyett, Vizi geometriai hasonlatokkal ékesítette a jelöltekről szóló értékelését. Business as usual.