„Úgy látszik nem értesz a szép szóból. Sokan utáljuk már a leveleid tömegét a listán, nem volnál szíves végre elhúzni innen a másodéves cuccokkal ?- egy negyedéves vegyész ”

A’sszem tényleg kellene záros határidőn belül csinálni egy új blogot, mert nem tudom kiadni sehol a dühömet, mert olyan szinten kibukok az ilyen vértahókra, mint ahogyan a fent meg nem nevezett hölgyikére, hogy azt már a papírnapló se bírja ki! Most komolyan, én rontottam el valamit, vagy tényleg tahókból áll a vegyésztársadalom?!

Nem tudom, ki volt az a vadbarom, aki a hétfő reggel nyolcas lapindítót kitalálta, de most tuti meg tudnám fojtani egy kanál vízben.

Mielőtt édesanyám lelécelne Ámerikába, szervezett nekem meg a Kölöknek egy búcsúhétvégét a Balchin. Így ezt az időt számítógéptől és internettől elválasztva tölthettem, ami meglepően jól esett. Végre egy kis kikapcsolódás, és nem a sávszélességtől függ a boldogságom. Na meg Cal volt olyan kedves, hogy átvállalja a vezetőszerkesztést helyettem, a Mester meg a tördelést, Vizi meg ott volt olvasószerkeszteni. Egész klassz lapot dobtak össze a távollétemben.

Visszatérve a nyaralásra, teljesen frankó volt. Szállodában lakni klassz dolog: büféreggeli és büfévacsora, némi séta a Balaton mellett, sok-sok kondizás, úszás, meg némi szauna. Ezen kívül egy fantasztikusan izgalmas kanasztaparti édesanyámmal, amit hajszál híján ugyan, de elvesztettem. Pedig nem egy Napóleon, ha kártyát vesz a kezébe. Talátunk egy elég fahéj kávézót is, ahol kétszer is dáridóztunk egy hatalmasat, meg volt egy fergeteges bevásárlás a Profiban, ahol a Kölöknek módjában állt feltölteni az előrecsomagolt ischler készleteit. Én is beledézsmáltam.

Itt mesélném el, hogy a Kölök velem ellentétben valódi függő: hatvan percnél nem nagyon bír ki többet mobiltelefonálás nélkül, és a vadiúj laptopját is nyomogatta eleget. Mondjuk, ha új laptopom lenne, persze én is vinném magammal, de talán nem lennék egyből hardcore Fekete Macska Fan.

A szálloda egyébként ugyanaz volt, ahol zsenge ifjúkoromban is eltöltöttem már pár nyarat, és ha jól tudom, Hermione is megfordult már ott régebben; egyszóval a karmám elég szorosan kapcsolódik ehhez a helyhez. Örömmel vettem, hogy a szobámat felújították, és mivel némi ismeretség révén kerültünk ide, a szobánkban egy kis üdvözlőkosár fogadott, némi sütivel meg jó sok gyünölccsel.

Be kell vallanom azt is, hogy szombaton Kölök és édesanyám társaságában megnéztem a Megasztárt; sőt, ha már a sokkoló erejű vallomásoknál tartunk, asszem, azt is bevallom, hogy összességében véve még tetszett is. A kiesőkörbe azok kerültek be, akikről ezt nem csak hogy én, de a harcore tévénéző Kölök se gondolta volna; szóval lehet, hogy ilyen szempontból ez egy különleges adás is volt.

Ma délután értünk haza, utána még elmentünk Zsohoz és Lilhez is; büszkén jelenthetem ki, hogy Lilnek sikerült egy új szót megtanítanom: a nevemet kis jóindulattal már ki is tudja ejteni (Máááh.) Ilyenkor valahogy ismét fiatalnak érzem magam.

Nahát, Morwen, ez nem volt jó vicc, lassan esett le, egy pillanatig teljesen elhittem… Szörnyű lelkiismeretfurdalásom támadt. :) Dehát én nem vagyok olyan, hogy kifejezett kérése ellenére kilinkelek valakit. Nalyonak meg azt üzenem, hogy bocs, hogy ilyen önző és egocentrikus vagyok, de az emberiséget reménytelennek tartom. Ja, magamat is, mielőtt bárki megsértődne. De azért teljesen igaza van, és még térjünk vissza a témára, amint nem kell rohannom elérni a vonatot.:)

Basszus, nalyo, akkor már egyszerűbb, ha fejbe vágsz egy baltával, az legalább tiszta munka.

Megint futottunk egy interjús kört Orsival, aztán hegyeztünk egy kis zabot Melindával. Az állványomat se vesztettem el útközben sehol.

Vacsorára itt volt nálami Mazsi, elszórakoztatott mindenféle vicces történettel az MTV világából, én meg lapátoltam bele egy kis currys csirkés rizst. Hozott vaníliás karikát is, de aztán elfelejtettem vele megkínálni. A teáimat nem komálta, úgyhogy inkább Rooibusht ivott.

Morwent ismételten üdvözlöm a klubban, szerintem én vagyok az egyetlen, aki nyert is valamit ezzel a harakirivel.

” Kislány, hová tünt a blogod?!”

Először is ezer bocs a „pincsitől”, ezek szerint Te is csak tervbe vetted. No111.
A harakirit köszönjétek kedves Palkó Tamásnak, illetve minden evilági haveromnak, akik végül oly „kedvesek” voltak, hogy elindítottak azon az úton, mely végül ebbe a végzetes cselekedetbe hajszolt. Bár ha azt vesszük,úgye, a blog egy publikus mű, tehát nem is kéne berágnom az olvasótábor miatt…Nem kell sokáig sírni értem, mert úgyis győzni fog a publikálási vágy, ha máshol nem is-hát átköltözök ide(már ha kedves Házigazdánk ezt elviseli…)

Azért rossz érzés, hogy egyetlen gombnyomással kinyírtam majd’ egy évnyi rinyálást, kritikát, miegyebet, de így legalább megkímélem magam attól, hogy Korinna némely félreértelmezett mondatom után jól behisztizze magát, illetve jól leordítsa a hajamat. Vagy hogy nem létező szerelmi életemen csámcsogjon a Köz. Vagy, hogy Vizi megkérdezze, hogy tulajdonképpen mi is a bajom a Családdal. Vagy, hogy az „illetéktelenek” tiltakozásukat fejezzék ki a fedőnevük miatt. Lehet, hogy ha Balu belinkel, akkor még maradtam volna egy ideig, de mivel nem tette… Ez is a Te hibád! :)

Utolsó szó jogán: még nem bántam meg a döntést, biztos jobb lesz így mindenkinek…

Antiszociális lettem, harakiri lesz !!!

Ha valakit érdekel, a Google cache-ben még meg lehet tekinteni a szépemlékű lapot :-)

Viszont én sem értem, hogy miben követtem a példát. Biztos vannak dolgok, amiben olyan vagyok mint egy pincsi, de a blog-írtás nem tartozik közéjük.

Balunak üzenem: ezt a témát nem lehet csak úgy, mindenféle béna ürügyekkel a szőnyeg alá söpörni. Jól is néznénk ki, ha mindenki olyan önző és egocentrikus lenne mint ő. Csak a saját előrejutásával törődik az emberiség sorsa neki smafu. Hah! Fogjatok le, mielőtt nekimegyek!

Mármint miben követte nalyo a példádat?? Mer’ hála istennek ő nem harakirizett. Egyébként én is sajnálom nagyon, de persze a te blogod, nem akarok beleszólni, mincsinálsz vele. Azért hiányozni fog… És most tök sokat írnék a Baldur’s Gateről is, hogy én hogy állok, meg jól vitáznék egyet nalyoval a kirajzásunkról meg az emberiség jövőjéről, de dolgozni kell… :(

Köszönöm a részvétnyilvánitásokat, majd este dobok ide egy hosszabb szösszenetet, hogy megindokoljam jól a harakirit. Addigis örüljetek, hogz járványt inditottam el, mert nalyo is követte példámat :)

Képzeljük el, hogy a cipőnk minden csütörtökön, amikor a szokásos módon bekötjük, felrobban. A számítógépekkel lényegében ugyanez történik, mégse panaszkodik senki.

Jef Raskin

Tegnap rekord számú fotót készítettem a klángyűlésen; ott volt M. mester is, ő meg a klán gépét nyúzta, ha éppen hagytam. Kölcsönadtam neki egy kicsit az én gépemet is, hogy lássam, ő mit hoz ki belőle; elég jókat, de a gép sajnos „frusztrálta”, így nem volt hosszú életű az együttműködés.

Este még nem tudom, hanyadszorra de végigvittem a Baldur’s Gate-et; a hőseim többsége igen keserű véget ért utóéletében – főleg Edwint, a gonosz varázslót sajnáltam, sokkal többet vártam tőle. Azt azért nagyon megnyugtató volt olvasni, hogy férjecskémmel, Anomen Delrynnel példaértékű életet éltünk a játék cselekménye után is.

A fotózás Morwennel ugyancsak klassz lett, bár volt néhány kép, ahol sikerült ugyancsak elszúrnom az élességet, de ezúttal a választott film és a környezet is teljesen ideális volt. Az állvány is frankón bevált, iszonyú nagy biztonságot adott komponáláskor, nagyon élveztem. Morwen aztán időközben harakirizett, bár szerintem egyszerűen csak máshol fog tovább blogot írni, és jobban vigyáz majd rá, hogy ne bámulják mindenféle illetéktelenek, vagyis az ismerősei.

A Gyűrűk Urát is sikerült újraolvasnom, idén magyarul; nem rossz azért egy se, azt az bizonyos gigantikus félrefordítást nem számítva Göncz Árpád igazán jó munkát végzett. És ismét megerősödött bennem a nézet, hogy a film sehol, de sehol nincs a regényhez képest.

Pénzért bárki tud dolgozni

Úgy tűnik az időjárás pontozással győzött. Ami a nyersanyag minőségét és házigazdánk precizitását is figyelembe véve akár az üdvössséghez is elegendő lehet. Mindenesetre kíváncsian várom a felbukkanó linket a bal oldalt.

Amúgy az én állam is koppant az asztalon, amikor megláttam a képeket a Titánról. Nem is látvány miatt, inkább azt tudni, hogy képesek voltunk megcsinálni. Van valami roppant csábító számomra, az ilyen távoli helyekkel kapcsolatban, még akkor is, ha nem strandolásra találták ki. Valószínűleg túl sok sci-fi akadt a szemembe zsenge és későbbi ifjúságom során. Ott van például az Űrodüsszeia, ami amellett, hogy egy óriási fantazmagória (emberi léptékkel mérve hihetetlen energia szükséges a Jupiter csillaggá változtatásához), vannak olyan elemei, amik pont emiatt a „kis” szonda révén kicsit közelebb kerültek a megvalósuláshoz. Például az hogy sikerüljön megfelelő meghajtórendszereket építeni. Ez a szonda több évig utazott, ember esetében már a pár hónap is porblémás súlytalanságban. A. C. Clark ezt úgy oldotta meg, hogy bepörgette a vezérlőtermet, legyen neki centrifugális ereje, és tudjon az űrhajós körbe körbe rohangálni, spotolás címén.

Nem fűzök túl sok reményt a közeli jövőben történő kirajzáshoz, de legalább nő az esélye. Bár lehet, hogy nem is baj, mert így előtte itt lent kell kialakítani egy jól működő önszabályozást és hanyagolni az exponenciális növekedést, ami az emberiséget jellemzi. Jobban kéne koncentrálni a saját világunk megtartására, minthogy találjunk egy másikat, amit tönkrevághatunk.

Az időjárás kontra fotózás perben kiütéssel győztem. Miután az éjjel nem fog esni a hó (nagyon remélem), így vagy sípályára megyünk fotózkodni, vagy csak szimplán megfagyok vmi hófoltos placcon. Bár amilyen formában mostanság vagyok, nem lesz túl eredményes a munka, mert nem hiszem, hogy túl természetes lenne a mosolyom…

Lassan befejezem a második fotós projektemet, hétfőn meg indul az újabb. Ye.

Íme egy belinkelt kép az algi által javasolt oldalról; szerintem messze ez a leghatásosabb. Köszönet érte. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem ez tényleg elég torokszorongató. Ritkán akarok űrhajós lenni de most igen. Ez persze csak egy számítógép-generálta grafika a felülnézeti képről, de valószínűleg nem áll nagyon messze a valóságtól. Szerintem lenyűgöző.

Tegnap együtt vacsiztam Baluval; klassz volt, bár az a fél üveg bor úgy fejbevágott, hogy csak na. Mondjuk direkt éhgyomorra kezdtük el inni, amíg sült a sajtos virsli (Sssz-vel is ugyanezt ettük tegnapelőtt), de nagyon bejött a számításunk.

Elkezdtem készülni az első szemináriumi kiselőadásra: Kritikaírásra a Levin körút című Cserna-Szabó András regényt vállaltam be. Gondolom,nem lesz kevésbé brutális, mint az előző két alkalom, megpróbálják majd ízekre cincálni – nekem meg csak annyi előnyöm van, hogy ebben a ringben, azt hiszem, idén én vagyok a legtapasztaltabb játékos. Klassz lesz, bírom az ilyen adok-kapokokat.

Az amatőrök gyorsabban dolgozták fel élvezhető képekké a nyers adatokat mint a NASA. Igaz, ezek a képek nem értelmezhetőek tudományosan (képszerkesztőkkel csaltak több helyen, bár igyekeztek nem adni többletinformációt – bár szvsz egy fekete gradiens már az), ám egyáltalán nem élvezhetőek kevésbé, mint a NASA által publikált későbbi képek. Nagyon izgalmasok az itt látható dokumentumok, tessék megnézni!

„The roads ahead are infinite and all the choices are yours to make – so choose wisely!

Good luck!”

Aszta, csak most olvasom algi bejegyzését. Fú, ez elég durva, kíváncsi vagyok, mi lesz belőle. Balu már jelentkezett erre a szakra egyszer, és egész sokáig el is jutott, hogy aztán az utolsó pillanatban elcsusszanjon egy fűzöld öltönyön. Ezúttal javaslom, hogy algi ne zöld öltönyben menjen vizsgázni, ne természetfilmest írjon be kedvenc rendezőnek, és ne a természet és a város küzdelmét válassza fotóetűd-témának.

Hajrá.

„Soha ne magyarázkodj; a barátaidnak felesleges, az ellenségeid meg úgysem hiszik el.”

Elbert Hubbard

Na, nekem is megvan a Holdraszállás-élményem: megnéztem az Interneten a Titánról készült első színes felvételt. Jó, hogy ez már egy egyhónapos hír, nekem tegnap esett le, hogy színesben lehet felkukucskálni a Titánra. Nekem, földhözragadt filozófusnak, elég nehéz ezt elképzelnem; van egy hold, ami olyan messze van, hogy a fény is 68 perc alatt ér oda, mi mégis feldobtunk oda egy kis ketyerét, hogy fényképezzen. Nagyon durva. Mondtam Tanult Kollégámnak, hogy ott szertetnék lenni én is, de szó szerint lehűtötte a lelkesedésemet: állítólag nagyon hideg van.

Hétfőn megyünk fotózgatni Morwennel. Kíváncsi vagyok, mi lesz belőle, és ezennel rendeletileg megtiltom, hogy elolvadjon a hó.

– …és két olyan B5-ös borítékot is kérek szépen.

– Az inkább C5-ös, de nem baj.

– Igen?

– Akik írták inkább C5-ösnek gondolták.

a sarki papírboltban

A beiratkozási héten kihagyást jelentettem be és ennek megfelelően be sem iratkoztam. Újabb olyan félév, mikor nem vagyok hallgatói jogviszonyban az ELTE-vel. Remélem, többet nem is leszek.

Tegnap sikerült leadnom a jelentkezésemet film- és televíziórendező szakra a Színház- és Filmművészeti Egyetemre első helyen állami finanszírozásos, második helyen költségtérítéses finanszírozási formában, valamint a felvételhez szükséges középfokú C nyelvvizsgára is jelentkeztem angolból és németből is biztos, ami biztos.

A következő félévben kipróbálom magam, hogy mennyit tudok keresni teljes erőbedobással, illetve hogy meddig jut el egyébként a karrierem. Nagyon kíváncsi leszek.

„Egy igazán jó barát egy perc alatt megmondja, mi a probléma veled. Miután megmondta, sokszor már nem is tűnik olyan jó barátnak.”

Arthur Brisbane

Áltlában nem igazán komálom a szentimentális ömlengést a blogomban, de most muszáj megírnom, hogy Sssz ismét itthon van. Abszolút klassz volt, megbeszéltük, hogy tegnap estve találkozunk, de már délután rám köszönt, miközben éppen egy tanszéki hirdetőtábla előtt firkálgattam az indexembe. Másfél évig volt oda, úgyhogy nem tudtam egy laza „á, helló”-val odaszólni, hogy aztán még vagy fél percig rezzenéstelen arccal másolgassam a tanegységkódokat; azt azért sikerült megállnom, hogy megkérdezzem: „Na, milyen volt Kínában?”. Aztán felbukkant Eszter is, akinek a nevét csak azért írom ide, hátha megragad; állítólag ismerjük egymást meg minden, de nekem se az arca, se a neve nem volt ismerős. Ahogy algi mondaná: se nem Orsi, se nem Zsófi, tehát nem tudom megjegyezni.

Mindegy, este aztán felugrottunk édesanyám parlagon álló kéglijébe, és nyomtuk a sódert egészen addig, amíg Sssz-n erőt nem vett a hétórás időeltólódás. A Kölök is átsuhant a színen egy pár percre. Rittyentettem némi vacsorát is, de a mosatlant, azt hátrahagytam. Ma még vissza kell ugranom, különben botrány lesz.

Tegnap nem tudtam ellenállni a csábításnak, és megint felvettem egy politikai filozófia szemináriumot. Lassan kezd elhatalmasodni rajtam a szenvedés, szerencsére az életem hátralevő fele várhatóan egy nagy elvonókúra lesz.

Megin’ voltam interjút csinálni Soval; igazi pechszéria volt, a fickó csak szakmai szöveget volt hajlandó nyomni, ami egy portréinterjúban nem igazán szerencsés. Sebaj, tudományos rovatunk is van.

Ma találkozom

Ügynökök Világa, II. fejezet: A döntés

Idővel mégiscsak befutott a Berfo nyomda árajánlata – megdöbbentően nagy összeggel a végén. Azt hittem, rosszul szoroztam vagy ők szoroztak rosszul, de egy ugyanilyen újságért tavaly ilyenkor csak kb. a kétharmadát kérték ennek a mostani összegnek. Hogy pontosan tudjak viszonyítani, kértem egy pontosított árajánlatot kicsit más paraméterekkel, de sajnos a módosított ajánlat is hasonlóan drága volt.

Kis kitérőként közben a főnököm is ajánlott egy ismerős nyomdát, hát megpróbáltam. Tudni kell, hogy a jelenlegi pauszos helyett levilágított újságot képzelek el, tehát erre kértem árajánlatot tőlük is. Hogy a levilágítás árát külön is viszonyítani tudjam, előzőleg még rácsörögtem a régi rossz ismerős Zimpre, hogy-é náluk a levilágítás. Negyven A4-es oldal, színes külső borító, az bruttó tizenöt, na ennél a főnököm által ajánlott nyomdánál ugyanez a levilágítás 35 (harmincöt) lett volna.

A bukta az, hogy az átszervezési javaslatom egész alapja a Berfo képzelt olcsósága lett volna, ami által az újságot levilágítják, kiszínesedik és még mindig olcsóbb, mint eddig.

Így viszont a jelenlegi nyomdától éppenséggel visszavehettük a tördelést, de akkor vagy én nyomtatok pauszt a nyomdának, mint az eddigi tördelő, vagy a tördelésen megspórolt pénzt költjük el a levilágításra. Bár a pausznyomtatás a házigazdánk, Trychydts szerint nem bonyolult, én még sohasem csináltam, ezért nem szívesen bíznám a márciusi számot egy általam nyomtatott pauszpapírra. Ma tehát megszületett a döntés: én tördelem az Ügynökök Világát, és a kész újságot levilágíttatjuk. Ehhez a layout adott, papíron, a korábbi számok formájában, de semmi más, tehát előttem a feladat, hogy a semmiből rakjak össze egy használható sablont, címlaptervet, valamint ő-t és ű-t tartalmazó postscriptet nyomtató programokat.

„A példányszám mezőbe csak egész szám írható, és az legyen pozitív.”

hibaüzenet

Na, megvan az első Nyúz, tegnap lezártuk a szerkesztést, átsétáltunk a Dunán, megnéztük a jégzajlást, aztán hazajöttem, telefonálgattam egy kicsit a Mesterrel a tapasztalatokról, aztán ledőltem egy kicsit olvasni. Ma hajnalban ébredtem.

A régi jó progival sikerült másfél órára letornáznom a tördelési időt, ez most tíz órára nőtt; mondjuk leközelebb már egészen biztosan nem lesz a fele sem. Új design is van, azt is ki kellett ismernem, szóval nagy kaland volt, szerencsére remek munkatársakat toborztam magamnak, algit és Orsit; kreatívak voltak és kedvesek. Remek ötlet volt részemről a teázócucc bevezetése a Haliban; annál is inkább mivel a mikró meg nem működött.

Szerintem még nem is meséltem, hogy sikerült leégetnem a főhadiszállást. Épp az új merülőforralómat használtam egy hosszabb ülés alatt; amikor már sejtettem, hogy forr a víz, kimentem. Kihúztam a forralót a dugóból, letettem egy odakészített papírlapra, befőztem a teát, aztán leültem ülést vezetni. Öt perc múlva visszamentem, hogy kitöltsem, az asztal finoman lángolt, a vörösen izzó merülőforraló meg szépen lassan süllyedt bele az asztallap felületébe. Gyorsan visszadobtam, a víz rögtön forrni kezdett, én meg rájöttem, hogy nem a forralót, hanem az egyik monitort húztam ki. Ye.

Lassan az egyetlen leszek az ismeretségi körömben, aki nem az FBI-nak dolgozik.

Tegnap tanúja lehetettem életem legbrutálisabb utazási történetének.

Édesanyámnak két útlevele van: egy érvénytelen, amiben viszont van egy érvényes amerikai vízum és egy érvényes. Tök logikus módon, hogy ne keveredjenek össze, mindkettőt magánál hordta. Tegnap, valamilyen teljesen irracionális ihlettől követve úgy gondolta, hogy a marokkói útjára csak az érvényeset viszi magával, a másikat otthonhagyta. Egy kis fantáziával ki lehet találni, hogy mi történt: az érévénytelent vitte magával és az érvényeset hagyta otthon. Mindez persze csak a repülőtéren derült ki; volt egy órája, hogy hazaérjen meg vissza, persze nem járta meg, szerencsére az Air France nagyon udvarias és kedves hölgyikéje a nagy rohanás alatt foglalt neki jegyet a következő gépre, úgyhogy végül csak két órát kellett várakoznia szegénynek a reptéren. Nekem meg elment az összes apróm a parkolóautomatába, amíg vártam rá a reptéren a csomagjaival.

Ma megint benn éjszakáztam a főhadiszálláson. Ezúttal valahogy nem volt olyan szörnyű, még reggelit is hoztam magammal, és amit kitűztem magamnak feladatként, azt is sikerült végrehajtanom.