„Egy igazán jó barát egy perc alatt megmondja, mi a probléma veled. Miután megmondta, sokszor már nem is tűnik olyan jó barátnak.”

Arthur Brisbane

Áltlában nem igazán komálom a szentimentális ömlengést a blogomban, de most muszáj megírnom, hogy Sssz ismét itthon van. Abszolút klassz volt, megbeszéltük, hogy tegnap estve találkozunk, de már délután rám köszönt, miközben éppen egy tanszéki hirdetőtábla előtt firkálgattam az indexembe. Másfél évig volt oda, úgyhogy nem tudtam egy laza „á, helló”-val odaszólni, hogy aztán még vagy fél percig rezzenéstelen arccal másolgassam a tanegységkódokat; azt azért sikerült megállnom, hogy megkérdezzem: „Na, milyen volt Kínában?”. Aztán felbukkant Eszter is, akinek a nevét csak azért írom ide, hátha megragad; állítólag ismerjük egymást meg minden, de nekem se az arca, se a neve nem volt ismerős. Ahogy algi mondaná: se nem Orsi, se nem Zsófi, tehát nem tudom megjegyezni.

Mindegy, este aztán felugrottunk édesanyám parlagon álló kéglijébe, és nyomtuk a sódert egészen addig, amíg Sssz-n erőt nem vett a hétórás időeltólódás. A Kölök is átsuhant a színen egy pár percre. Rittyentettem némi vacsorát is, de a mosatlant, azt hátrahagytam. Ma még vissza kell ugranom, különben botrány lesz.

Tegnap nem tudtam ellenállni a csábításnak, és megint felvettem egy politikai filozófia szemináriumot. Lassan kezd elhatalmasodni rajtam a szenvedés, szerencsére az életem hátralevő fele várhatóan egy nagy elvonókúra lesz.

Megin’ voltam interjút csinálni Soval; igazi pechszéria volt, a fickó csak szakmai szöveget volt hajlandó nyomni, ami egy portréinterjúban nem igazán szerencsés. Sebaj, tudományos rovatunk is van.

Ma találkozom