Kicsit megkésve, de azért (tudom, törve nem) szeretném megemlíeni, hogy nekem is nagyon tetszett a Dick-könyv, még akkor is, ha az első x oldalt (itt az x nem egy római számot, hanem az ismeretlent jelenti) egy kicsit átunatkoztam, a második (és nagyobb) részében magához láncolt a könyv (igen, ez meg egy képzavar).

Az algi féle Nyúzban leginkább a Mondok egy… hiánya tetszett (irigylem algi bátorságát: én nem mertem megszüntetni sosem ezt a rovatot!), ellenben a légypiszok-hátterek nem… De legalább van hova fejlődni, mert különben szinte nem lenne mit tanácsolni:)

aranyos vagyok?

A cik elvárt terjedelme: ezer hasáb.

Huha

Sikerrel áthidaltam minden problémát, ami az asztali DVD-lejátszóm és a számítógépem tuner-kártyája között fennállt. Mostantól kezdve bizonyíthatóan tudok DVD-t nézni idehaza, sztereóban meg minden, feltéve, ha nem amerikai lemezről van szó. És ezentúl kölcsönözhetek DVD-ket is. Kíváncsi vagyok, mennyi visszatekerési díjat számolnak fel egy DVD-kölcsönzőben.

A mai napot elég klasszul átdolgoztam, kari tanács, asztán Bit-lapindító, elég rázós volt és fárasztóbb, mint hat gyűlés a klánban tavaly; szerencsére ez csak havont volt. Kjú bunkózott egy sort, a főnököm bemutatta a Kapitány-féle vezetési stílus 18+-os változatát, úgyhogy mire hazaértem, úgy éreztem magam, mint akinek háromszor-négyszer áttörték az agyát egy tésztaszűrőn. Az elkövetkezendő pár napot alighanem non-stop cikkírással fogom tölteni.

Vizeli András összehozta élete első rossz cikkét, ezúton is szeretném üdvözölni a klubban. Szegény srác már hónapok óta siránkozik, hogy minden cikke jó lett; hát most sikerült átlépni a Rubikont. Persze azért még van hóvá fejlődnie, a másik cikke például tök jó lett.

Megjött az első Nyúz, elég wunderbarnak mondható, ha leszámítjuk a figyelmetlenségből eredő hibákat, és a Vacskamati-féle olvasószerkesztés diszkrét báját. Tartalmilag a legjobban a Mondok egy… megcsonkítása tetszett; algi ezzel régi álmomat váltotta valóra, ye, ye, ye. Úgy érzem, ezzel helyreállt a világegyetem egyensúlya.

„mindjart felcsapok Balas Marknak :*)”

Vandras

Van egy barátom, aki Sssz néven szerepel a telefonkönyvemben; immáron több, mint egy éve Kínában tanulmányozza a klasszikus kínai filozófusokat (sajnos blogot nem ír hozzá). Már egy darab ideje nem hallottam felőle, míg egy reggel arra ébredek, hogy a vállamat rázza, és ezt kérdezi nagy sürgetősen:

– Melyik jogszabály írja elő, hogy hogyan lehet 4 féléven túl halasztani?

– TVSZ 31-34, ETVSZ 24. – motyogom félálomban. Miért?

– Kinn maradok még egy fél évig – feleli, majd visszateleportál Kínába; mire felébredtem, már hűlt helye sem volt.

Jajj de jó, holnap reggel nyolcra mehetek beiratkozni. Pár napja még örültem ennek a lehetőségnek, most valahogy nem borzongat az ötlet, hogy holnap negyed nyolckor pattanjak ki az ágyból, mint egy rugós krampusz. Bár az alternatívák száma nulla, úgyhogy mindenki legyen szíves, indítsa be a sajnálatgenerátorát.

A fülszövegírók konzultáljanak a kiadói szerkesztővel, aztán forduljanak fel az agyas szobában.

Kötelező olvasónapló-forduló: Philip K. Dick: Ubik

Dick eddig is a kedvenc íróm volt, még abban a korszakban írt, amikor még nem volt cyberpunk-hullám, amit minden tehetségtelen majom meglovagolhatott volna, lévén ő maga a cyberpunk egyik előfutára. A legérdekesebb az benne, hogy elég kevés témája volt, de ezeket mégiscsak sikerült hihetetlen változatosságban feldolgoznia.

Az Ubik mindezzel együtt az egyik legklasszabb, legsokkolóbb, legmeglepőbb sci-fi, amit valaha olvastam: csak úgy hemzseg benne a filozófia élet-halál kérdéséről, ugyanakkor ott van az a döbbenetes kidolgozottság, ami szerintem Dick-et annyira naggyá teszi. Akármilyen rövid is a regény, és akármennyire nem fárad azzal, hogy kiszólva a regényből bármit is a szánkba rágjon, már az első ötven oldal után teljesen benne mozgunk a világban, a szereplőkkel együtt. A cselekmény csavarai abszolút meglepőek, dramaturgiailag tökéletes helyen vannak; a szereplők pedig nem csak kétdimenziósak, hanem valódi, egyedi darab mindegyik.

Aki a könyv elolvasta után nem kezd visítani, az vendégem egy sörre.

Fasten your seatbelt, Dorothy, ’cause Kansas is going bye-bye!

Meg kell mondjam, van abban valami hátborzongatóan izgalmas, amikor egy egyetemi előadóteremben azért kell egy hellyel arrébb csusszannom, hogy az előadásról elkésett tanulmányi dékánhelyettes le tudjon ülni mellém.

A dolog apropója persze az volt, hogy megindult az élet a Nyúznál, tudósítanom kellett egy zseniális rendezvényről. Nem akarom túlszentimentalizálni a dolgokat, de spirituális ikertestvérem nyomán engem is elfogott némi elérzékenyültség, amikor végül szombat hajnalban leadtam a cikkemet. Nem gondoltam volna, hogy ennyire hiányzik nekem ez az egész tudósítósdi. Tulajdonképpen az egész újságírásban ezt szeretem a legjobban.

A mai napot az igen erősen mérsékelt aktivitás jellemezte: tisztogattam a fegyvereimet, megettem a maradékot a buliról, olvasgattam, elrendezgettem a levelezéseimet, kiolvastam a hétvégi újságokat. Rám is fért ez a kis lelki regenerálódás, mert jövő héten ott leszek a fronton. Első effektív hét a bölcsészkaron, lélektani szempontból most dől el, hogy szorgalmasan járni, vagy minden adandó alkalommal lógni; szeretném elcsípni a rektorunkat, kari tanács, bitezgetés, szerkesztés a Nyúznál és akkor még egy percet sem vacakoltam idehaza a számítógép előtt.

Csatlakozom, szerintem is nagyon jó volt a csütörtöki buli, isteni volt a vacsora is :) Meg a lionádé is finom volt. Bár, azért féltem egy kicsit, mikor CalAir zúdította be a cukrot a kannába, és csak nem akarta abbahagyni, hát, nem voltam benne biztos, hogy iható lesz…

A koraeste fő programpontjaként egy ismeretlen szigetre tévedtünk, melynek neve: Catan! Néha ugyan majd elsüllyedtem szégyenemben, ugyanis Márkkal egy csapatot alkottunk, de végül nagyon jól szórakoztunk.

Ja, és nem szabad kifelejteni Zsófi beszámolóját a nyári munkájáról: egy cukrászdában dolgozott, és mutatott is képeket a különféle sütikről meg fagyikról meg tortákról, és leírta a fagyik ízesítését, és ha nem is kezdett vacsi után rögtön korogni a gyomrom, azért nagyon étvágygerjesztőnek hangzottak az elmondottak.

A keverőpultnál a limonádét keveri: Dj CalAir!

Tegnap megtartottam az őszi évad első buliját. Sose gondoltam volna magamról, hogy egy rendszeres buliszervező van bennem elrejtve. Mellesleg most elég sokáig kellett rá várnom, mire előbújt: négyre vártam a vendégeket, fél négyre éppen hogy kész lettem a lakás elfogadhatóvá tételével, de akkor a kaja még sehol se volt, én pedig az elviselhetőség határáig frusztrált és rosszkevű voltam. Végül sikerült a dolgokat egyenesbe tolni, mire befutottak, addigra már a krumplit daraboltam a krumplipüréhez.

Ahhoz képest, hogy milyen iszonyat bágyadt voltam, szerintem elég tűrhető kis muri lett belőle. Először nagy sakkozással indítottunk (miután sikerült előásnom a sakk-készletemet), Cal és én két szent tehén nyugalmával játszottunk, hogy bebizonyítsuk, erre is képesek vagyunk. Valóban nem is sértegettük egymást egy kicsit se, de aztán csak felhalmozódott bennünk egy rakás feszültség, amit Balun vertünk le. Meg kell mondjam, elég nagy elégtétel volt hallgatni Cal sátáni kacaját, amikor Balu második bástyáját gyakta el.

Utána némi Catanozás is volt, szokás szerint vesztettem, Zsófi szokás szerint nyert. Pedig már mi is eléggé ott voltunk a kanyarban; mondjuk Cal. is, pedig ő nem is volt olyan szemétláda, mint én. Persze főztem vacsit is, megint sikerült egész jót kotyvasztanom; ezek a bulik többek között arra is kiválóan alkalmasak, hogy a római tálas rutinomat életben tartsák.

Az estét egy kis autókázással zártuk le: elfuvarozgattam a résztvevőket, Klárit egészen Szentendréig; kicsit olyan volt bezsúfoldóni édesanyám Opeljába, mintha valamilyen romantikus tinivígjáték autós jelenetébe vágtunk volna bele.

A másik nagy kalandom a beiratkozás volt. A héten valahányszor visszamentem, mindig kétszer akkora sor fogadott, mint előző nap, holott mindig azért hagytam az egészet a francba, mert mindig úgy éreztem, hogy ekkora sort már én sem akarok végigállni. Ma háromnegyed nyolcra mentem be, és sorszámot kaptam keddre; ezek szerint a jó öreg egyetemista-rutin (ne ess pánikba és húzd, amíg lehet) ismét bevált.

„I am the monster here.”

Riddick

Erőt veszek magamon. Az utóbbi pár napban kicsit elhagytam magam blogírásilag, ezúttal az én beiratkozásommal kell mexenvednem a tanulmányi osztállyal, meg különben is. Nem volt kedvem blogolni, na.

Különben, mint kiderült, nem is igazán érdemes, hiszen már édesanyámat se érdekli, ha éppen nem írok, ha nagyon kíváncsi valamire, utánanéz az ismerőseim blogjában. Szerintem ennél azért türelmesebb is lehetne, de mindegy. Majd ezentúl kedvesebb leszek mindenkivel, hogy kedvezőbb legyen a sajtóvisszhangom.

Ma megelőzendő ezt az állapotot, inkább elmentem hozzá és személyesen avattam be a dolgok menetébe. Úgy néz ki, hogy végre nálam is lesz egy kis kopácsolás: a két ütött-kopott, kirohadt ablak lecserélődik két vadiúj, lengyel, műanyag ablakra; ezentúl pl. a konyhában is fogok tudni rendesen szellőztetni meg ilyesmi.

Nemrég beköltözött a fürdőszobám falába egy kedves fáraóhangya család. Vettem is nekik növekedésgátló eledelt meg minden, erre a szomszédomék barbár módon szétverhették a fészküket, mert amióta a nagy felújítás volt, azóta nem jönnek, szegény hangyacsapdák meg ott árválkodnak a falon.

Vasárnap volt szerepjáték megin, alig volt rosszabb, mint egy gyomorba vágás. A melexendvics-készítés oké volt, Cal szerint egyenesen „családias”, amikor ripityára forrázta az üvegkancsóját, az inkább tragikomikus, amikor Dávid, pardon, Chao Fei bejelentette, hogy lemond a karakterem miatt, az szánalmas; a sakk Calairral nagyon feszült, az utána következő kölcsönös sértegetés-elnézéskérés-vádaskodás tragikus; hogy pedig még a csatabárdot se hajlandó rendesen eltemetni, az egyenesen vérlázító. Sebaj, úgyis nemrég kaptam tőle egy pallost, majd meglátjuk, ki effektívebb a saját fegyverével. Utána éjjel még futottunk két kör Starcraftot algival, az teljesen klasszos volt, annak ellenére, hogy nyertem. Megizzasztott a fiú rendesen.

Már előre fogalmazgattam, hogy milyen mentegetőzéseket fogok válaszolni ide, a nyilvánvalóan csípős beszólásokra, amiket a „kidobásoddal” kapcsolatban kapni fogok, de megtetted helyettem, nekem már nem is kell védenem magam, köszi. Kezdek reménykedni, hogy évek múltával azért mégsem ez a kellemetlen emlék, hanem a fimon barack fog eszedbe jutni Gödről…:-)

I long for combat!

A péntek java része ismét Baluék vidéki kúriájában telt, méghozzá nagyon egészségesen: tankoltunk egy kis spagettit, aztán húzás ki a Dunára úszni, aztán, ha már ott voltunk, némi baracka-fogyasztás után lenyomtam az aznapi tornaadagom nagy részét is a szabad levegőn. Tök szuper volt, csak a hajam lett tiszta homok. Az úszás se volt mentes a humortól, pontosabban szólva sikerült megint tök hülyét csinálni magamból.

A történethez persze tudni kell, hogy elég rövidlátó vagyok, a Dunába meg ugye nem szemüvegben megy be az ember. Egy gátat akartunk megkerülni, méghozzá alaposan, mert Balu szerint nem kellemes, amikor a sodrás felnyársalja az embert valami hegyesebb kőre. Úsztunk befele, közben én hosszasan ecseteltem, hogy mennyire nem sodrás ez a sodrás, hogy én sokkal durvábbra számítottam stb. Aztán elkezdtünk úszni kifelé, én meg csodálkoztam egy kicsit, hogy most miért nem kerüljük meg a gátat, de hát gondoltam, Balu biztos összetojta magát valami miatt. Erre, amikor elkeztem keresni a cuccomat, akkor kiderült, hogy a víz (aminek a sodrását legalább öt percig sajnáltam lefele) már jó százötven-kétszáz méterrel is túlvitt minket a gáton.

Utána fölmentünk, Balu megmutogatta nekem a vízitúrás képeket, NEM AKAROK VÍZITÚRÁZNI, de ettől függetlenül épp kezdtem volna jól érezni magam, amikor felhívott édesanyám, hogy akkor felugrom-e hozzá hazafelé vagy ilyesmi. Balu ettől totál sokkot kapott, elkezdett fel alá rohangálni, hogy gyorsan barackát szedjen nekem,közben ordított, hogy gyorsan öltözzek át tusoljak stb. mert mindjárt megy a vonatom. Nem értettem, mi történt, hogy ilyen páni sebességgel ki vagyok dobva, de összekaptam a cuccomat, aztán kivágtáztunk az állomásra. Aztán persze kiderült, hogy azért lett hirtelen ilyen hűvös a Pásztor-féle vendégszeretet, mert Balu azt képzelte, hogy édesanyámnak SOS van rám szüksége.

Persze erről szó sem volt, de azért ma is átugrottam hozzá. főzött nekem bablevest, én meg ratatouille-t és pudingot. Egész klassz lett, erről a francia kajáról egyébként a Mester mesélt nekem még nagyon régen, és sikerült előásnom egy egészen frankó receptet hozzá. Ez volt a második alkalom, hogy én csináltam édesanyámnak az ebédet, amióta külön költöztünk. Klassz dolog az ilyesmi.

– Fekete, kalitkában van és énekel. Mi az?

– Fekete lakkcipő, és azért énekel, hogy megtévesztő legyen!

Van egy mesekönyvem – édesanyám szerválta nekem egy ameriakai tanulmányútja alkalmával – a címe A Terrible, Horrible, Very Bad Day. Egy iskolás kisfiúról szól, akinek minden rosszul sül el aznap; a pedagógiai mondandóba a személyes érintettség mián most nem mennék bele. A mai nap ugyanis egy igazi próbatétel volt.

Reggel még minden egészen normálisan indult, felzabáltam a Balutól kapott hamuba sült barackát, kicsit számítógépeztem, aztán elindultam az alma materbe. Klári ugyanis elhúzott gólyát terelni, s én vállaltam, hogy beiratkozom helyette.

Nemrég írtam a Bitbe egy meglehetősen szaftos cikket erről a témáról, és egy kicsit furdalt a lelkiismeret, hogy talán egy kicsit túlságosan is befűtöttem szegény, szerencsétlen TO-s nénik alá. Hát ha most azt látnám, hogy a pokol tüzén égnek, bizisten, még odapörkölnék egy lángszóróval. (Aki kitalálja, kinek a bon mot-ját facsarta ki, az vendégem egy Sprite-ra.) Komolyan mondom, az a benyomásom: direkt szívatnak minket, hogy elmenjen a kedvünk a TO-n való ügyintézéstől.
Csak pár csemege:

1. A kitöltendő papírokat nem küldik ki, hanem egyesével csepegtetik. Így aki mindent tud, annak is végig kell ülnie a tájékoztatót.
2. Nem írják le, hogy milyen alapon kérnek tőlünk pénzt, a beiratkozásért, illetve minek kell fényképeket vinni; ezzel akarják megakadályozni, hogy trükközgessünk.
3. Hamis információkat adnak arról, hogy mihez milyen papírt, hova kell leadni.
4. Nem engedik el előbb még azokat sem, akik már végeztek; még fél óráig úgy tesznek, mintha még valami nagyon fontos dolog lenne a láthatáron.

Hazajöttem, látom ám, hogy a szomszédék kedélyes vésegetése közepette féltenyérnyi darabok pattogzottak le a fürdőszobám faláról. Kimentem volna teát főzni, és nem volt hidegvíz a konyhámban. Habzó szájú démonkirályként rohantam át a szomszédékhoz, aki persze tagadtak, de azért a tények és az ordításom súlya alatt már ők is kénytelenek voltak meghátrálni. Le kellett vésni egy csempét a fürdőszobából.

Mivel már amúgy is vérben forognak a szemeim, szerintem most van itt az adekvát pillanat, hogy visszagondoljak Cal feladványára. Szóval: Hír, szerelem, háború, király, paraszt, ég, tenger, pokol, és a megoldás egy szó: Föld. A mester szerint a megoldás a következő:

Hír – Merkur;
szerelem – Vénusz;
háború – Mars;
király – Jupiter;
paraszt – Szaturnusz;
ég – Uránusz;
tenger – Neptunusz;
pokol – Plútó.

A „””rejtvénnyel””” mindössze az a probléma, hogy négy alapvető, koncepcionális jellegű hiba van benne, ami kizárja, hogy a rejtvény helyesen megoldható legyen. Merkur a hírnökök istene volt, ekkora absztrakciós különbség már eleve több, mint szadizmus egy rejtvényben. A király, paraszt, pokol fogalmak pedig vaskosan középkori fogalmak; a római történelemben csak egészen kevés „király” volt, s ez is csak alig feleltethető meg a középkori párjának, Jupiter pedig végképp nem nekik volt az istenük, mint ahogy Zeusz se volt az; ő az istenek uralkodója, ami egy kicsit azért más. A földművelő akkor paraszt, ha a Gladiátor hőse is az; a pokol (alvilág helyett) pedig végképp eleve és végérvényesen kizár bármilyen görög-római asszociációt. Cserébe én is felajánlok egy rejtvényt. „Benren”; a megfejtés 8 szó, de csak az a 8 amit én most elképzeltem. Beküldési határidő: 2022, április 25; a nyeremény pedig a Kohinoor-gyémánt.

„Mit mondtál a múltkor, mennyi az idő?”

Balu időfogalma a gyakorlatban

Tegnap úgy látszik, a mexokottnál is erősebben hatott rám Göd varázsa. Üldögélünk nagy békésen egy gáton Baluval, süti a hátamat a nap, áztatom a lábamat a kövek között, amikor egyszer csak nagyon hívogató lett a víz. Végül, egy óra tépelődés után egyszerűen nem tudtam ellenállni a csábításnak, és fürödtem a Dunában. Az egész nyarat sikerült úgy kibekkelnem, hogy se strand, se uszoda, se élővíz, az ősz első napján viszont ott lubickoltam, mint egy elszabadult rozmár. És a dologban az a legviccesebb, hogy tök jó volt.

Mindeközben persze remekül elbeszélgetünk az élet nagy kérdéseiről, csak szegény számítógépére nem maradt már egy perc időnk se, azt majd legközelebb (hacsak meg nem fogan az átok, akkor holnap). Jól megpakolt barackával, ma azt reggeliztem; azt hiszem, az idén elég reprezentatív mintát vettem Magyarország baracka-termeléséből, de mind közül messze ez volt a legjobb.

[Két lábnyom]Ez a két lábnyom Balué meg az enyém. A dologban az a vicces, hogy max 2 centi, ha lehet közöttünk, de a kép alapján akár a gimnazista öccse is lehetnék.

Fényképész-rutinomon viszont van még mit fejlesztenem. Találtunk egy igazi csíkot, ahogy egy kólásüvegben úszkált; s ahelyett, hogy még öt percig féket vetettem volna a hülye humanizmusra, reflexszerűen visszaöntöttem a Dunába. Pedig nem hiszem, hogy sok lehetőségem lesz még csíkot fényképezni.

Ma abban a fantazmagórikus élményben lehetett részem, hogy találkozhattam

1. Gabichával
2. Andrissal
3. Matyival
4. Tamással (félreértések elkerülése végett a jelenlegi szocehről van most szó)
.

Igazándiból gólyákat beíratni voltam benn, de miután útnak eresztettem őket (mármint a pályaudvarra, hogy gólyatáborba távozzanak el – ahova egy nap késéssel én is követem őket), még beültem egy picit az északi haliba algival levelezni, és így történt a fent említett találkozássor. Csak úgy leírtam…

Érdeklődőknek: Rita tegnap találkozott Tasival, aki hosszas beszélgetés után köv. péntekre rendelte be (addig tárgyal a témavezetőjével, hogy mi legyen a diplomamunkájával), és valszeg. szeptember végén államvizsgázhat. Állítólag az egész bizottság nagyon túl akar már lenni az „ügyön”, úgyhogy nem kell tartania „negatív diszkriminációtól”. Hogy ez mit jelent – ezt én sem tudom.

Csak halkan jegyzem meg, hogy a csapat játéka folyamán egészen új jelentést nyert a „red herring” kifejezés, legalábbis az értelmező szótár következő kiadásában e címszó alatt minden bizonnyal meg fogják említeni a csapat nevét. Szerencsére nálam még egy red herringből is lehet hasznos infókat kihúzni. Látnátok, milyen aranyosak, amikor azt hiszik, hogy rendes vagyok velük…

Ennyit a csapat alaptalan szidalmazásáról. Igazából nagyon sok mindenre rájöttek már, és szerintem néhányuk realitásérzékét és Dávid világismeretét bevetve már tudnának kapcsolni. De túl sokat nem akarok elárulni, mert most éppen egy akciójelenet kellős közepén vannak lepauseolva. Pedig szerintem eleget magyaráztam karakteralkotáskor, hogy az Amerikai Szövetséges Államok egy fullfasiszta állam, ami még a GDP-jének nagy részét termelő Orgoteket is utálja. Lehet, hogy jobban kellett volna hangsúlyoznom?

Sebaj, második alkalommal szerintem már a kaland végére érnek, úgyhogy lassan ideje írni a következőt. Már meg is van a kalandötlet, és szerintem nagyon ütős lesz. Románia a kedvenc országom a játékban.