Na, ha már lehet, akkor élek az alkalommal, hogy ellentmondjak. Cal (ez volnék én) egyáltalán nem töltötte a délután nem elhanyagolható részét Try cikizésével. Talán ha három megjegyzést tett erre-arra, ami – lássuk be – jóval kevesebb, mint amennyire Try alkalmat szolgáltat. Ennek ellenére ezt a kis túlzást ezennel nyilvánosság előtt, ünnepélyesen megbocsájtom neki azon megjegyzései miatt, amelyek kulináris élvezetihez kapcsolódnak, ezáltal közvetve bár, de engem dícsérnek. És a háton leguruló ötven darab tízoldalú dobókocka történetét meg szemtanúként szívesen megosztom azokkal, akik nem voltak ott.
Úgy történt hát ez az eset, hogy Try egy hanyag mozdulattal a földre pottyantott egy darab tízoldalú dobókockát, ami sajnálatos módon – ám Murphy törvényeinek engedelmeskedve – begurult a dívány alá. Try ekkor elkezdte elsőre lehetetlennek tűnő küldetését, amely a kocka visszaszerzésére irányult, mielőtt az végleg az enyészeté lesz, illetve a dívány alatt lakozó szörnyetegek beleintágrálják azt fészkükbe. Try a maga apró termetével felállt hát a fotelből, majd elkezdte összecsomagolni magát, míg végül a feje a padlóval egy szintbe süllyedt, és kezével bátran bekotort a dívány alá. Pech, hogy eközben hátával (amin egyébként a méreteit tekintve ezalatt simán lejátszhattunk volna egy pingpongmeccset) kissé megemelte az asztalt, amin sajnos további dobókockák tartózkodtak épp. Mikor azonban végül mindet felszedegette, kisült, hogy kettővel többet sikerült megtalálnia, mint amennyi elveszett.