„En taro Tassadar!”

Érdekes dolog az életben, hogy minél nagyobb szabású dologba kezd bele az ember, hirtelenjében annál kevesebb ideje marad a dologra. Blogom freeblogos változatában elvileg egy elég izgalmas dolgoz kezdtem volna el, aztán azóta se írtam egy sort se. Mellesleg a legutóbbi bejegyzésem nagy tanulsága az, hogy meg kell tanulnom úgy írni, hogy az adott bejegyzés Sziámi ikerré mutálódott naplóm mindkét verziójában érthető legyen.

Tegnap túlestem életem első ct-vizsgálatán. Reggel ugyanis sikerült úgy bevernem a fejem, hogy tiszta ragacsos lett a hajam a vértől. Tulajdonképpen észre sem vettem, egészen addig, amíg induláskor bele nem pillantottam a tükörbe. Még szerencse, hogy ezt megtettem, mert éppen a Főnök üzlettársával volt randevúm. Lehet, hogy kevésbé tettem volna kedvező benyomást, ha alvadt vértől csatakos hajjal jelenek meg. Na mindegy, hajat mostam, lenyomtam a megbeszélést (egyszerűen imádom, amikor az, aki helyett elvégzek egy munkát, csak úgy szimplán közli, hogy „ilyeneket író ember nem vethet papírrra”, de lenyeltem a békát, csak a mosolyomat vettem egy kicsit merevebbre.

Egyszerűen képtelen vagyok legyőzni Csabit Starcraftban. Mondjuk tegnap egy alapvető tájékozódási hibát is elkövettem, de úgy általában olyan érzésem van, mintha a Kínai Nagy Falat próbálnám lebontani egy homokozókanállal.