Elkerített Város

Na, ha már lehet, akkor élek az alkalommal, hogy ellentmondjak. Cal (ez volnék én) egyáltalán nem töltötte a délután nem elhanyagolható részét Try cikizésével. Talán ha három megjegyzést tett erre-arra, ami – lássuk be – jóval kevesebb, mint amennyire Try alkalmat szolgáltat. Ennek ellenére ezt a kis túlzást ezennel nyilvánosság előtt, ünnepélyesen megbocsájtom neki azon megjegyzései miatt, amelyek kulináris élvezetihez kapcsolódnak, ezáltal közvetve bár, de engem dícsérnek. És a háton leguruló ötven darab tízoldalú dobókocka történetét meg szemtanúként szívesen megosztom azokkal, akik nem voltak ott.
Úgy történt hát ez az eset, hogy Try egy hanyag mozdulattal a földre pottyantott egy darab tízoldalú dobókockát, ami sajnálatos módon – ám Murphy törvényeinek engedelmeskedve – begurult a dívány alá. Try ekkor elkezdte elsőre lehetetlennek tűnő küldetését, amely a kocka visszaszerzésére irányult, mielőtt az végleg az enyészeté lesz, illetve a dívány alatt lakozó szörnyetegek beleintágrálják azt fészkükbe. Try a maga apró termetével felállt hát a fotelből, majd elkezdte összecsomagolni magát, míg végül a feje a padlóval egy szintbe süllyedt, és kezével bátran bekotort a dívány alá. Pech, hogy eközben hátával (amin egyébként a méreteit tekintve ezalatt simán lejátszhattunk volna egy pingpongmeccset) kissé megemelte az asztalt, amin sajnos további dobókockák tartózkodtak épp. Mikor azonban végül mindet felszedegette, kisült, hogy kettővel többet sikerült megtalálnia, mint amennyi elveszett.

“TE ÉRTESZ ANGOLUL?!

Tegnap hajnalban azzal a boldog tudattal ébredtem fel a főhadiszállás tárgyalóasztalán, hogy most utoljára kellett ezt megtennem. Tízre ugyanis vártam Ádámot átadni neki titkári posztom roncsait. Sokkal jobban éreztem magam, mint képzeltem, hogy fogom; mondjuk ha összehasonlítom azzal a totális káosszal, amit Kedves Palkó Tamás hagyott maga után, tulajdonképpen nem is csoda.

Búcsúzóul eljátszadoztam még egy kicsit a halakkal, megtaláltam Klári elveszettnek hitt hálózsákját (meg kell vallanom, a szaga alapján egy kicsit lelakták ismeretlen kezek (képzavar), aminek a kedves tulaj minden bizonnyal nagyon fog örülni. Aztán hazatántorogtam.

Balu holnap hívott moziba, nagy lelkesedéssel, hogy milyen jó film lesz. Amikor először hívott fel ezügyben, akkor még teljesen el voltam szállva a gondolattól; később egy kicsit gondolkodni kezdtem. Balu film-ízlése ugyanis igen érdekesen áll az enyémhez. Ha szerinte egy film unalmas, akkor nekem igen nagy valószínűséggel tetszik. Ha egy film a Balu és a Népszabadság szerint is jó, akkor szintén pozitív a véleményem; ha csak Balunak tetszik, akkor viszont majdnem mindig negatív. Balu film-alapélményei vagy nekem is film-alapélményeim lesznek, vagy a pad alá zuhanok az unalomtól. A Magnóliát, amire kifejezetten elcipelt, például soha nem fogom megbocsátani neki. Fizikailag fájt az a film, na.

Amiről még nem meséltem: algi teljesen kifejezéstelen fahangja, és minimális mimikája, amivel mégis iszonyatosan jó illúziót tud teremteni; Cal. ártatlan tekintete, miután a délután nem elhanyagolható részét a cikizésemmel töltötte; Dávid pengejátéka; életem legfinomabb pattogatott kukoricája; egy kancsó Earl Gray pont úgy elkészítve, ahogy szeretem; valamint a hátomon leguruló, ötven darab tízoldalú dobókocka.

A valóság azoknak való akik nem elég intelligensek ahhoz, hogy televíziót nézzenek.

Isolde visszatért a valódi élet szürkeségéből a virtuális világ monotóniájához. Nem akarok szentimentális lenni, meg semmi ilyen, de meg kell hogy valljam, ez azér feldobott.

Megnéztem a Kreatív Képkockagyár honlapját. Mivel amikor legutóbb véleményt merészeltem nyilvánítani a projekt állásáról, a kedves projekttulaj a sárga földig fikázott, ezért most inkább keresek egy tekercs leukoplasztot.

aterert mneg kell hoigy nmondjam,m így té.nyxleg sokkal nehezebb ghépeln i.

Már el is felejtettem, milyen édes a győzelem íze.

A tegnapi nap egy igazi édesanyám-stílusú kalanddal telt. Szerintem nincsenek még öten a világegyetemben, akik erre képesek lennének.

Van egy barát-kolléganője, aki ráhagyta az autóját, hogy tegye le egy biztos helyen, aztán majd szedje fel onnan, és menjen ki érte a reptérre. Így remélte szavatolni, hogy az autót nem lopják el, bár a történtek fényében ez egy nevetséges túlbiztosítás.

A kocsi egy kertbe volt bezárva, amit az ismeretségi körünkből az unokatesóm használ; elmentünk hát elkérni a kulcsot a feleségétől. Én csak egy kicsit később értem oda, édesanyám addig kihasználta az alkalmat egy kis babázásra.

Odamentünk a kertbe, erre kiderül, hogy a felvett kulcscsomón a lakatkulcs, ami a nagykaput nyitná, nincs rajta, ahhoz meg valahogy nem éreztünk kedvet, hogy élére állítva vigyük ki a kocsit a kiskapun. Sebaj, hazamentünk, elszöszmörögtünk egy kicsit a West Endben (úgy döntöttem, nem csináltatok 2990 forintért egérpadot a 600 forintos egeremhez), aztán visszamentünk az unokatesómhoz, felvettük a jó kulcsot. Édesanyám rögtön azzal kezdte, hogy felverte a lakót, akinek arrébb kellett állnia hat métert, hogy mi ki tudjunk állni. Az ezt meg is tette, és úriemberhez méltó türelemmel várta, hogy édesanyám is megtegye a magáét. Akin a kocsi biztonsági rendszere sajnos kifogott; miután húsz perc vacakolás után sikerült mindent végrehajtania, amire emlékezett, a kocsi még mindig nem indult el. Felvetéseimre, hogy tán elfelejtett valamit, csak egy ingerült hörrenés volt a válasz. Végül feladtuk, visszavittük a kulcsot az unokatesónak. Aki történetesen autóbolond, tehát amikor meghallotta, hogy zűr van egy autóval, akkor rögtön kocsiba vágták magukat és harmadszor is visszamentek. Sajnos a kapukulcsot édesanyám a saját autójában felejtette, így a szomszédot (akinek a fél karja és a fél lába hiányzik) ismét le kellett szökkenteni némi kapunyitás végett. Végül az unokabátyám is úgy állt fel, hogy most már nem kísérletezik tovább, hiszen lassan már az önmegsemmisítő rendszer aktiválása következik.

Mindez alatt én Zsot és Lilt fotózgattam; amikor visszajöttek, már ugyancsak mehetnékem volt. Kiderült azonban, hogy édesanyám most a kocsikulcsát nem találja. Röpke öt perc hátizsák-kiborogatás után már úton is voltunk hazafelé. Mivel nekem ugye az lett volna a szerepem az egészben, hogy amíg édesanyám a barátnője kocsiját vezeti, én az övét vigyem haza, ezért kárpótlásul kaptam egy rakás barackát.

A napfelkelte-nézésből annyi lett, hogy órákig törtem a fejem az ágyban, vajon miért szól a rádióm.

Akár hiszitek, akár nem, ennek a doboznak a tetejére tegnap este még az volt írva, hogy “mikro”. Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy ez mit jelenthetett. Ugyanis három perc a mikróban, és rögtön átalakult ezzé a kortárs művészeti installációvá. Először azt hittem, véletlenül a grillsütőt is bekapcsoltam, de aztán kiderült, hogy nem. Mindegy, leckének nem volt rossz. Legközelebb majd bádogdobozban teszem a lecsót a mikróba melegedni.

Kicsit kezd elegem lenni ebből a pincebogár-életből, úgyhogy ezt a bejegyzést még gyorsan feltöltöm, aztán megyek, homokozom egyet a játszótéren.

Én is imádok éjjel kettőkor, fél háromkor menni éjjel-nappaliba, ugyanis akkor tényleg nincs senki, csak a fertőtlenítő szagot árasztó takarító (aki valószínűleg mindenes alkalmazott), meg különösen kedvesek az eladók is. Múltkor ilyenkor kiáltottak utánam, hogy “Hé, hova mész?” mikor visszamentem a bejárathoz bevásárlókosárért. Persze nyilván én vagyok a balek, nem pedig ők a bunkók, hiszen miféle vásárló az, aki nem szigorúan a menetiránynak megfelelően közlekedik?

Mondjuk nekem ezen a héten volt egy jó napom: CD Galaxis, aztán Trillian képregénybolt. Előbbiben profizmusból jó a kiszolgálás, utóbbiban meg szenvedélyből. Szerintem azért teljesítmény, hogy valaki egyedül visz egy boltot, egész nyitva tartás alatt bent van, és még kedves is a vevőkkel. Bár az is igaz, hogy a szenvedélyéből él meg, úgyhogy annyira talán mégsem nehéz. Bárcsak kaptam volna egy fityinget is legalább az egyik novellámért!

PS. Remélem, jól sikerült a bejegyzés. Ha nem, max Márk kimoderál. :)

PPS. Ja, és apropó vásárlás. Lovecraft-rajongóknak!

“Szoval, (szinte) egyedul te vagy az errefele komolyan irok kozul, aki eleg fegyelmezetten gondolkodik ahoz, hogy vele egy legalabb 3 lepeses beszelgetest folyatni lehessen.

Mert barki masrol legyen szo itt a elte.vallas-ban, (pl akar rolam) a temahoz kotodo valaszreakcio helyett a cikk olvasasa kozben veletlenul elobukkano laza asszociaciot kozli, esetenkent predikatori hevvel.”

A Nagymester rólam; több dicséretre már nincs is szükségem ebben az évben.

Höhö, sikerült jó nagy baromságot írnom, természetesen nem a bolt zárása után ugrom le a boltba (bár az némi költségmegtakarítást is jelentene), hanem előtte, kvázi az utolsó pillanatban. Ha már megint mint a Fogyasztó vagyok terítéken, elárulom azt is, hogy ma egy másik bolt pénztárosának sikerült hazavágnia a bevásárló alrendszeremet pusztán azzal, hogy a mexokott idő töredéke alatt visszaadta abankkártyámat. Kicsit lebabáztam, még jó fél perc kellemes semmibe bambulásra voltam felkészülve.

Ma este csevegtem egy sort Baluval. Sajna midnenféle diplomáciai zűrzavarok következtében nem tudtam jelen lenni a pénteki banquette-jén, pedig lett volna ott pár rég nem látott ismerős is. Sebaj, majd leközlebb. Göd meg van átkozva, ha Balucska meghív, elég nagy százalék az esély arra, hogy valami közbejön. Vagy elfelejt meghívni, vagy vasárnap hajnal négykor van a találkozó vagy épp esküvője lesz valakinek és az egész lefújódik vagy ilyesmi. Amikor mégis ott vagyok, mindig úgy érzem, a Sors egy pillantra félrenézett.

Nem csodálom, hogy a boltban húsz perccel a zárás után kevesen vannak, viszont az előadók még nem mennek haza olyankor? :)

Hi, igazándiból csak azért írok, hogy ha már meg lettem tisztelve, akkor én is visszatiszteljem a jelenlevőket… Ja, meg azt is szerettem volna írni, hogy a sötétség krónikája nekem is tetszett, kivéve Jack. Ő volt a kedvenc szereplőm az első részben (ami amúgy viszont abszolúte nem tetszett), most meg elrontották. És Vin Diesel hangja eredetiben tényleg sokkal… mmm… jobb?

Az elsőnél mindig olyan zavarban vagyok…

CalAir ||| 2004., augusztus 27., 15:33 |||

1. Üdv és köszi a bizalmat, látszik, hogy még nem ismersz… :)
2. Azért ne feledkezz meg a caesaros blogodról se! (Mondjuk oda is felpakolhatnád a bejegyzéseidet vagy egy állandó linket felülre ide)
3. Ha most ezt elmentem, megnézem, és kiderül, hogy én valami témobájlos barbirózsaszínt kaptam, akkor megkereslek és kipróbálom rajtad az új papírvágó késedet. end of transmission

Holnap reggel megnézem a napfelkeltét.

Újabban felvettem azt az érdekes szokást, hogy mindig húsz perccel a bolt bezárása után ugrom le vásárolni. Ilyenkor már nagyon kevesen vannak, az eladók is sokkal kedvesebbel, sokkal családiasabb a hangulat, de még kenyér is van mindig. Ráadásul így nyáron az idő is sokkal barátságosabb ilyenkor. Amikor áttettem a székhelyemet jelenlegi lakhelyemre, azt képzeltem, ha márm beleszoktam a dolgok rendjébe, mindig lesz majd egy húszasom, amit leviszek, hogy legyen bevásárlókocsim. A dolgok rendjébe már beleszoktam, de valahogy ilyen érmém sosincs.

A hét híre: tegnap este nem Starcraftoztam! Felcsatlakoztam ugyan a hálóra, de most valahogy nem volt kedvem idgenekkel égetni magam. Sokkal jobb ismerősökkel játszani. Inkább visszanéztem a Csabival való meccseimet.

Hamarosan újra itt az egyetem. Hát, hogy őszinte legyek, ez az első félév, amikor a hátam közepére kívánom az egészet. Elég szar és szomorú vizsgaidőszakom volt; most még valahogy szívesen húznám egy kicsit az időt idehaza.

“A munka jól halad, de nagyon úgy néz ki, hogy itt a világ vége.”

Sherwood Rowland

Amint láthatjátok, beszereztem egy új idézetes könyvet.

Azt már most frankón látom, hogy nagyon be fog válni a kísérletem a blogom bővített verziójával. Legalábbis ha a bloggertársak lelkesedése fennmarad, illetve azok is írnak, akiket még csak meghívtam. Meg azokat is meghívom, akiken még dilemmázom.

Vacskmatihoz hasonlóan azóta én is utánaolvastam Fazekas Róbert doppingügyének. Így már tényleg sokkal furcsább, mint ahogy előzőleg kinézett, de a konkrét véleménnyilvánítástól továbbra is tartózkodnék. De hogy zűrös ügy, az biztos.

Ma nagyon jó napom van: ma eddig három téves hívásom volt. Szeretek ilyenkor túlzott udvariasságommal hülyéskedni egy kicsit azokkal a szerencsétlenekkel, akiknek volt olyan pechük, hogy pont engem fogjanak ki alkalmi beszélgetőpartnernek. Bár, amikor valaki az ideggondozót kereste, majdnem rávágtam reflexből, hogy igen, ez az.

Annak idején a Kölökkel telefonbetyárkodtunk rendszeresen: aztán egyszer sikerült kifognunk egy öreg bácsit, aki mesélgetett nekünk mindenfélét, és kiderült, hogy még banánfája is van odahaza. Jól elszórakoztunk, szerencsére elég hihető mesét találtunk ki, hogy miért hívjuk így vadidgenül.

A telefon-témáról még az is eszembe jut, hogy mostanában tévedésből küldtem pár SMS-t algi vezetékes telefonjára (automatikusan az “algi” nevű bejegyzést választottam ki, az “algi/m” helyett. Állítólag remekül szórakozott.

Tegnap lecsúszott egyik kedvenc új készítésű sci-fi filmem, a 22 évente sötétség folytatása, a Riddick’s Chronicles. Nekem nagyon tetszett, sci-fi-akció kategóriában szerintem egy nagyon nagy dobás, eredeti, általam mindig is nagyon izgalmasnak tartott központi figurával, ízlésesen elkevert misztikus motívumokkal, klasszul kitalált jelenetekkel és nagyon ütős zenével.

Nem azért volt morcos, mert elvették, hanem azért vették el, mert morcosan elsietett. Vannak még homályos pontok, olvassunk utána, én azon a ponton vesztem el a fonalat, hogy miért nem feküdt le aludni, hiszen ellenőrzött körülmények között megtehette volna.

“Tegnap Schröder kancellárt lerohanta egy Ultralisk horda, amikor Waclavval tárgyalt. A holnapi időjárás kedvez a Mutaliskoknak, kérjük, csukják be az ablakokat”

algi formában

Régebben még érdekelt az olimpia; mostanában (az utóbbi három alkalommal a mostanit is beleszámolva) először egyáltalán nem foglalkoztatott a dolog sose, aztán valahogy mégis belekeveredtem. Most például vacsora közben azon kaptam magam, hogy a kizárt diszkoszvetőn gondolkodom. Azt hiszem, ha tőlem vennék el az aranyérmemet, én is egy kicsit morcos lennék. Kíváncsi vagyok, egy ókori görög olimpikon hányadik versenynapján diszkvalifikáltatná magát.

Ugye nem gondoltad, hogy ezt szó nélkül hagyom? :) Csak annyit akarok mondani, hogy nehogymá’ rám kend Isolde eltűnését, még jó hogy nem azt mondod, én aprítottam fel a békanyúzómmal, mikor a könyv miatt összefutottunk. Szóval mindenki megnyugtatására közlöm: már akkor köztudomású volt, hogy “szünet van”, amikor odaadtam a könyvet. Amúgy meg CalAir pozitívgondolkodásos könyvében olvastam, hogy nem kell csodálkozni, ha odaadjuk valakinek a kedvenc olvasmányunkat, és az nem tetszik neki/bele sem néz, ez azért van, mert nem mindenki elég érett a benne található információra. (Valszeg én is pont így vagyok ezzel a pozitívgondolkodásos izével, szerintem csomó hülyeség van benne, pl. ez is. :-))

Észrevettétek már, hogy vannak dolgok, amik sosem érnek véget?

Balu kölcsönadta Isoldénak a Végjátékot. Szegény csaj, így ismeretlenül is sajnálom. Balu lelkében vannak ilyen feket foltok. Az Éjszakai repülés bizonyára értékelhető irodalmilag, bár én még csak tömény unalmat éreztem az olvasása közben, de hát mint ahogy a Harmonia Caelesitsen is látszik, ez marhára nem szempont. De Végjáték-trilógia (remélem, vagyok annyira insider, hogy jól tudom, hogy tényleg erről van szó) azon három dolog közé tartozik, aminek hallatán minden további nélkül hajlandó vagyok előkapni a kisbaltámat és darabokra szabdalni mindent. A másik Calair rejtvénye, de arról még nyolc napig hallgatnom kell. A harmadikat nem árulom el.

Visszakanyarodva a Végjátékhoz: nem is tudom, mit utálok benne jobban: a giccses, irodalmiaskodó, szellemesnek szánt nyelvezetet, a gagyi történetet, a tudománytalanságot, a végeérhetetlen következetlenséget, az olcsó moralizálást, a vásári frázisokat vagy a silány jellemábrázolást. Elég gyorsan elolvastam, mert olvasatja magát, de az utóízétől azóta sem tudok szabadulni. Legalább a kiadói szerkesztő leülhetett volna beszélgetni a szerzővel, hogy Turkáló inkább az agyas szobában haljon meg.

Ma este algi fog tropára venni a Starcraftban. Kezdek belefásulni az állandó vereségbe; lassan olyan lesz a lelkem, mint az edzett acél.

Ps.: Épp publikáltam volna ezt a bejegyzést, amikor észrevettem, hogy Isolde szünetet tart. Biztos sokkot kapott a Végjátéktól.Azért kár.

“En taro Tassadar!”

Érdekes dolog az életben, hogy minél nagyobb szabású dologba kezd bele az ember, hirtelenjében annál kevesebb ideje marad a dologra. Blogom freeblogos változatában elvileg egy elég izgalmas dolgoz kezdtem volna el, aztán azóta se írtam egy sort se. Mellesleg a legutóbbi bejegyzésem nagy tanulsága az, hogy meg kell tanulnom úgy írni, hogy az adott bejegyzés Sziámi ikerré mutálódott naplóm mindkét verziójában érthető legyen.

Tegnap túlestem életem első ct-vizsgálatán. Reggel ugyanis sikerült úgy bevernem a fejem, hogy tiszta ragacsos lett a hajam a vértől. Tulajdonképpen észre sem vettem, egészen addig, amíg induláskor bele nem pillantottam a tükörbe. Még szerencse, hogy ezt megtettem, mert éppen a Főnök üzlettársával volt randevúm. Lehet, hogy kevésbé tettem volna kedvező benyomást, ha alvadt vértől csatakos hajjal jelenek meg. Na mindegy, hajat mostam, lenyomtam a megbeszélést (egyszerűen imádom, amikor az, aki helyett elvégzek egy munkát, csak úgy szimplán közli, hogy “ilyeneket író ember nem vethet papírrra”, de lenyeltem a békát, csak a mosolyomat vettem egy kicsit merevebbre.

Egyszerűen képtelen vagyok legyőzni Csabit Starcraftban. Mondjuk tegnap egy alapvető tájékozódási hibát is elkövettem, de úgy általában olyan érzésem van, mintha a Kínai Nagy Falat próbálnám lebontani egy homokozókanállal.

Én is hálásan köszönöm a megtiszteltetést, hogy ide firkálhatok. De komolyan. Én ugyan meg nem engedném senkinek, hogy összerondítsa a blogomat! Pedig az csak sima sablonblog, nem olyan szép, mint ez. Viszont én azt hittem, az itt a lényeg, hogy a blog eredeti gazdájának bejegyzéseire lehet nekünk reflektálni. Csakhogy, ha nincsenek bejegyzések, akkor nem tudunk reflektülni, izé, állni, úgyhogy voltaképp most ezért is írok: Márk, ha nem akarod, hogy az ilyen beszólogatások foglalják el a blogod helyét, akkor az a legjobb megoldás, ha annyit írsz ide, hogy föl sem tűnik, hogy valaki más is ontja itt a hülyeségeket…

“Ha nem megy elsőre, add fel!”

Akárki akármit mondjon, ez a Freeblog igazán érdekes jelenség a magyar webszolgáltatások terén. Sok szempontból nagyon profi és szerethető; más szempontból viszont az ember legszívesebben főbelőné magát a használata közben. Most is, hogy új életet kezdtem – s itt ragadom meg az alkalmat, hogy üdvözöljem első állandó vendégemet, Vacskamatit – a régebbi bejegyzéseket törölni akartam innen. Lehet is: egyesével. Tehát kb. háromszázszor 10 másodperc alatt. Na persze. Akkor már inkább rákapcsolok, hogy legyen sok bejegyzés, ami kiszorítja innen a múltat.

Én is kíváncsi vagyok, mi lesz ebből. Már Aila esetében is kéjes örömet okozott, amikor beleírhattam a blogjába, most sem hagyom ki természetesen. Ez egyébként a tagboard egy speciális kiadása, mikor csak egyesek írhatnak kommentet, de akkor egyenesen bele a közepébe. Megtiszteltetés Márk kiválasztottjai között lenni. Hívunk majd a buliba csajokat is?

A tűzijáték szerintem is pocsék volt: apai nagyszüleimnél néztük, ahol a tévén nincs sárga és zöld szín, csak piros és kék, továbbá nincs RTL Klub és TV2, csak MTV1. Szerintem évek óta nem feküdtem le aludni fél tízkor.

Ha viszont Pesten vagyok, én szeretek kijárni, mert a tűzijáték a sporteseményeket, ahová nem járok, és a szilvesztert kivéve az egyetlen politikamentes rendezvény, ahol a magyarságunkat ünnepelhetjük. Mint műsor persze nem nagy szám: minden évben majdnem ugyanaz, ráadásul hetente látok az ablakból privát tűzijátékokat, mégis, engem többnyire sikerült meghatni vele.

||| Korábbi bejegyzések »

© Trychydts & Kathy Zoei Torrance
A blogot Wordpress motor hajtja. A legördülő menük a CSS Menu Generator segítségével készültek.

Switch to our mobile site